Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

mozdulatát, amiért elrejtettem előle a kardmarkolatot, és nem
annak tulajdonítják, hogy Shax fia elvette tőlünk.
Mareket azonban mindez láthatóan nem érdekelte. Nem
látszott sem meglepettnek, sem elégedettnek… egyáltalán
semmilyennek. Csak tette a dolgát, amire utasították. A bőrtokot
kinyitva elővillant a csillogó égi fegyver.
– Apám! – adta az ártatlant Blake. – Ez meg mi? Mit akarsz vele
kezdeni?
A suttogó valósággal a plafonhoz tapadt, hogy a lehető
legtávolabb kerüljön az Erény Kardjától.
Marek beburkolta a kardmarkolatot a bőrtokba, a zsebébe
süllyesztette, és csak utána válaszolt Blake-nek.
– Az téged ne érdekeljen!
Szinte látni véltem, hogyan indulnak be a fogaskerekek Kaidan
agyában. Szemlátomást elszánta magát a nyílt küzdelemre. Alig
észrevehetően megráztam a fejem. Kope is elé lépett, annak
jeleként, hogy maradjon veszteg. A legszívesebben persze én is
rávetettem volna magam Marékre, hogy elvegyem tőle a Kardot,
tudtam azonban, hogy nem ez a megfelelő pillanat. Egyelőre nem
árulhatjuk el, hogy összeszövetkeztünk a hercegek ellen. Azt
akartam, hogy egyedül engem vigyenek bűnösként a gyűlésük elé.
Akkor a srácok erőnek erejével el tudják venni tőlük a
kardmarkolatot.
Ha ezzel most próbálkoznánk meg, a suttogó elrepülne, és
beárulna minket. Csapdába kerülnénk.
Szóval, reménykedhettünk még. Nem volt minden veszve. Nem
tehettünk mást.
Marek Kaidanra nézett, és felém intett a fejével.
– Végig nála volt! Nem tudtad, hogy egy csinos pofiban soha
nem lehet megbízni? Ne engedd el ezután a közeledből!
– Nem fogom – mondta Kaidan, és rám villantotta a szemét. –
Ezek után különösen nem.
Marek sarkon fordult, és az ajtó felé indult.
– Na, megszereztem! – mondta, mintegy a levegőnek. Ezzel
elhagyta a szobát, a suttogó követte.