Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

csak Marek érkezett: egy suttogó is kísérte. Marek alacsonyabb
volt Kai-nál, nagyjából olyan magas, mint Kope. Ha korábban
mutatott is némi rokonszenvet irányomban – Caterinával
összevetve legalábbis –, most ennek nyomát sem láttam. A szeme
is jéghideg volt, miközben feltűrte fekete inge ujját.
Ahogy megállt előttem, bántam már, hogy nem öltöztem fel
előbb, és ebben a hülye frottírköpenyben kell fogadnom. Nefilim
barátaim körbeálltak minket. Mindannyian izgatottak voltunk.
– Lám, lám, újra találkozunk – mondta Marek. Ezzel szó nélkül
elvette tőlem a hátizsákom, és sorra a padlóra kezdte hajigálni a
tartalmát; repültek a bugyik és az ingek.
– Hé, hagyd abba! – szóltam rá túljátszott felháborodással.
Miután a hátizsákot kiürítette, végigtapogatta az összes zsebét.
– Mit vettél ki belőle az érkezésem előtt? – pillantott körbe a
helyiségen.
– Hogy mi? Semmit…
– Pedig hallottam valamit… Papírzörgést. Mi volt az?
Basszus, lebuktam!
– Á – mondtam. – Csak valami fölösleges cukorka volt, amiből
teleettem magam.
Tekintete végigpásztázta a padlót, majd megakadt a
szeméttartón. Jaj, ne! Ö azonban habozás nélkül belenyúlt.
– Nem túlzás ez, haver? – tiltakozott Blake, ő azonban meg sem
hallotta.
Villámként hasított belém a rémület. A többiek közelebb
nyomultak, harcra készen.
Marek kirázta a cukorkás zacskót a kukából, és azt tette,
amire még a reptéri biztonságiak sem vetemednek soha.
Felszakította a zacskót, és tartalmát az asztalra öntötte.
Leugrottam az ágyról, és a kipottyanó kardmarkolat felé
szökkentem, de elkéstem. Marek hátralökött, hogy tisztuljak az
útból, és sorban leszedegette a Kardhoz ragasztott cukorkákat. A
suttogó vad táncot járt a fejünk felett. Kaidan egy lépést tett előre,
Kope azonban visszafogta a vállánál fogva. Csak remélni mertem,
hogy Marek és a suttogó a felháborodás számlájára írják a