Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Megfogtam Marna csuklóját, és megnéztem az óráját. Tizenegy
volt. Volt még másfél óránk, hogy felkészüljünk a földre szállt
pokolra.
A jelen körülmények között gyengének éreztem magam a
hatalmas, nem evilági feladatra. Vajon mit tenne Patti a
helyemben?
Várjunk csak! Ez az! Tudtam már, mit kell tennem.
Felugrottam ültő helyemből, és átrohantam a nappaliba,
faképnél hagyva az ikreket a hajkeféjükkel és a hajszárítójukkal,
így is hátamban éreztem a tekintetüket a lötyögő fürdőköpenyben,
miközben sorra nyitogattam a ruhásszekrények fiókjait. Üres volt
mind. Jaj, csak ezt ne! Hanem ekkor megfordultam, és
szembetaláltam magam az éjjeliszekrénnyel. Nyomban mellette
termettem, miközben elviharzottam az elképedt Blake mellett.
Kinyitottam a kicsiny fiókot.
És lám, ott is volt a Szentírás.
Úgy nyúltam érte, mint valami ritka kincs után. Talán most
nyitották ki először azóta, hogy ide került. Fura ötlet különben,
nem? Bibliát tartani a hotelszobákban. Vajon kinek jutott először
eszébe, és miért folytatódott idáig? Meglehet, a babona volt a
legfőbb ok, ahogyan engem is ez mozgatott most.
Felnézve láttam, hogy mindenki engem bámul. Vágni lehetett
volna a feszültséget.
Álljatok őrt; lessétek, nem jönnek-e a suttogók, mutattam
jelbeszéddel.
Bólintottak, hogy fogták az adást. Felmásztam a széles
franciaágy közepére, és a könyvet fürdőköpenyemre fektettem.
Nagyon lassan, nagyon óvatosan kinyitottam hátul a
tárgymutatónál. Nehéz volt koncentrálni a bömbölő tévé és a
helyiséget elárasztó idegesség mellett, de kényszerítettem magam,
hogy odafigyeljek. Kopano félrevonult a többiektől. Leült egy asztal
mellé a nappali térrészben, és szemét behunyva meditációba
merült.