Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

mellkasát és a karját. Behunyta a szemét, úgy tűrte az
érintésemet. Valaki megfogta a kezem.
Marna volt az. Lehúzott maga mellé az ágyra, az ölébe vett, és a
fejét csóválva nézett le rám. Mi ez az egész? Miért néz rám ilyen
szomorúan? Mikor olyan gyönyörű. Meg akartam ezt mondani
neki. Már szóra nyitottam a számat, ő azonban leszorította a két
ujjával.
Komoly tekintete felkavart valamit a tudatomban.
Megpróbáltam felidézni, mi az. Igen, nemsokára valami
nagyszabású köszönt ránk. Egy gyűlés. Undok alakok jönnek
össze, én azonban megmutatom nekik, ki itt a főnök! Jó, nem én
vagyok az, hanem a Nagyfőnök. Aki most is lát, látja, mit művelek.
Hogy egy lúzer vagyok. Még csak fegyelmezni sem tudom magam.
Elöntött a szégyen, és Marna vállába fúrtam az arcomat. O erre a
hátamat kezdte simogatni. Szinte hallani véltem Patti hangját,
hogy ne sírjak. Minden rendben, bébi, mondaná.
Miután elapadtak néma könnyeim, elhevertünk az ágyon
Mamával, és átadtam magam a bánat tengerének. Puha, meleg,
jóleső érzés volt. Azt szerettem volna, ha mindenkinek része lehet
benne. Végre felfogtam, hogy a zene a tévéből árad. Üres tekintettel
meredtem a képernyőre, anélkül, hogy megértettem volna a
villódzó képek értelmét. Az agyam is totál kiürült. Ez is jó volt,
akárcsak az engem eltöltő otthonos nyugalom. Ki tudja, meddig
hevertem ott gondolattalanul, ebben a meleg zsibbadtságban.
Aztán minden elsötétedett körülöttem.
Valamivel később, mikor kinyitottam elnehezült szemhéjamat,
a szoba forogni kezdett körülöttem. Felültem, és felnyögtem. Hú,
tényleg keringett az egész világ, mintha körhintán ülnék. Uh! Ez
már nem tetszett annyira. Szám elé kaptam a kezem, mert
öklendezni kezdtem.
– Azt hiszem, lezuhanyozom – nézett rám Ginger
jelentőségteljesen.
– Ez az, skacok! – kiáltott fel Blake. – Irány a zuhany!
Ginger felhúzott, és ujját szigorúan a számra tapasztotta.
Marna a másik oldalról támogatott.