Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Látom, nagyon belejöttél, bratyó. – Ő meg Blake volt, de
valami fura volt a hangjában.
Abbahagytuk az ölelkezést, és egymásra néztünk. Sehogyan
sem lehetett lerázni őket.
– Ne törődj velük! – mondtam. Megragadtam Kaidan ingét, és
lehúztam róla, majd felemelkedve a kanapéról, csókolni kezdtem a
mellkasát.
Felnyögött, és megint nekilátott a csókoknak.
– Ne engedd, hogy ez a lotyó elcsábítson unalmadban,
Pharzuph fia!
Ginger! Elöntött a düh. Megpróbáltam felülni, de Kaidan
visszalökött a kanapéra.
– Kit mersz lotyónak nevezni, te… – kiáltottam ki.
Kai befogta a számat, én pedig igyekeztem kiszabadítani
magam a szorításából.
– Nyiss ajtót! – Ez Kopano volt. Az ő nyugodt hangja józanította
ki végül Kaidant.
Nyomban felállt, és megborzongva nézett vissza rám, ahogy ott
feküdtem a kanapén. Egyetlen hosszú pillanatra a szekrénynek
támasztotta a fejét, aztán ment, hogy beengedje a barátainkat. En
továbbra is bénán hevertem az előbbi pózban.
Hallottam, ahogy a négy vendégünk bejön a hotelszobába.
Éktelenül dühös voltam rájuk, amiért megzavarták a légyottunkat.
Ők meg mintha Kaidan miatt kapták volna fel a vizet. Mind
egyszerre kezdett mutogatni a jelbeszédünkön. A vigyázz és az
ostoba szavakat sikerült csak kivennem, olyan iramban mondták.
Na, ja.
Felkaptam a sört a kávézóasztalról, és az utolsó cseppig
kiittam. Mindenki a nappaliba csődült be. Fel voltak dobva, de
amikor jobban megnéztem őket magamnak, komoly képet vágtak.
Kaidan az üres üveget nézte a kezemben, és megrándult az
állkapcsa.
– Tegyetek fel valami zenét, hékás! – mondta Marna, és lejött
hozzám a mélyített lakrészbe.
– Pontosszan! – szörcsögtem. – Én is ezt akartam mondani.