Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Ne! – kiáltottam fel, mikor megpróbálta lefogni a kezemet.
Kemény markával ezután villámgyorsan befogta a számat, úgy
súgta a fülembe:
– Fogd be! – mondta. De még ezt is szexinek találtam.
A szájára vágytam a számon az ujjai helyett. Belevájtam hát a
fogaim a tenyerébe. Közben lopva felsandítottam rá. Kapkodóvá
vált a lélegzete. Lassan csókolgatni kezdtem az egyik ujját, majd
nyelvemmel kezelésbe vettem az ujjbegyét. Ijedten hőkölt hátra.
– Basszus! – suttogta, és felszikrázó tekintettel elrántotta az
ujját.
– Kérlek, szexeljünk! – unszoltam. Kihúztam a gumit a
hajamból, mire a vállamra omlottak addig lófarokba fogott
fürtjeim.
– Újra megkötözlek, ha így folytatod! – fenyegetett meg.
– Á, bírnád, ugye?
Egy szemvillanás múlva megragadott, megfordított, és hátamat
az óriási tévészekrénynek szorította. Nagy lármát csaptunk, meg
kell hagyni. Megörültem kemény szorításának és forró csókjainak.
A kanapé felé irányított kettőnket, ahol rám zuhant, és olyan
hévvel csókolt, hogy minden gondolatot kitörölt a tudatomból.
Ebben a ködös mámorban hevertem ott, túlvilági boldogságban,
hogy magamon éreztem a teste súlyát. Egyedül rá volt szükségem
az egész világból.
– Vendégeket kaptunk – morogta, de tovább csókolt a
nyakamat, és tapizott, ahol ért.
Miféle vendégeket? Ez, ugye, nem azt jelenti, hogy abba kell
hagynunk? – paráztam be. Totál szívás lenne.
Kopogtatás hallatszott, ami sehogyan sem akart abbamaradni.
Kaidan azt morogta a kintieknek, bárkik voltak is, hogy később ér
rá, most menjenek el. Már az ingemet húzta le rólam; két keze
meztelen bőrömön járt, én meg csak nyögtem és sóhajtoztam.
– Hé, nyisd már ki azt a rohadt ajtót, nem hallod? – Ezt egy
csaj mondta. Ismerős volt a hangja.
– Dolgom van. – És volt is, épp az alsó ajkamat kezdte
harapdálni, hogy egész testem beleremegett.