Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Valami azt sikoltotta bennem, hogy az istenért, legyek
elővigyázatosabb. Csakhogy nem emlékeztem, miért is, holott az
életem múlott rajta. Elhúzódtam Pharzuphtól. Mindkét pasi
fenyegető pillantásokat küldött felém. Benyakaltam a gin
maradékát, és a padlóra hajítottam az üres üveget. Kezdtem unni
ezeket a pasasokat. Szórakozásra vágytam.
– Zene kéne – pislogtam a rádió felé, de minden összefolyt a
szemem előtt.
Pharzuph elém lépett, és elkapta a karom.
– Hol a Kard? – kiáltotta az arcomba.
Valamiért egy kőből kiálló kard képe jelent meg lelki szemeim
előtt.
– Nincs nekem kardom, hapsikám – röhögtem fel.
– Ne beszélj így vele! – nyomult közelebb Kaidan.
– Meglátjuk, ki nevet a végén, kisanyám – nevett fel Pharzuph,
de láthatóan nem tetszett neki a válaszom.
– Naná, hogy meglátjuk! – kacagtam fel, és a kanapéra
vetettem magam. Itt újabb vidámságroham tört rám, a hasam
fogtam nevettemben. – Minek ez a sok szövegelés? Miért nem
rázunk egyet inkább? – Lehuppantam a kanapéról, és imbolyogva
a frigó felé indultam. Újabb adag szeszre volt szükségem. Az is
megfordult a fejemben, hogy a pasiknak is töltök a nyomott
hangulat oldására.
– Én csinálom a legszuperebb koktélokat, srácok! Mindjárt
megkóóóstolhatjátok. Elégedettek lesztek velem.
– Nem hinném – morogta félhangosan Kaidan.
Pharzuph vállon legyintette a fiát, és felém intett az állával.
– Na, ezt jól kikaptad! Még behálózhat, hogy meglógjon.
Kinézem belőle. Ne hagyd magad elcsábítani! Érted, ugye, mire
gondolok? – kacsintott Kaidanra. – Ne hagyjátok el a szobát, és
maradj mindig a kis boszorka közelében!
– Igenis, apám.
Kinyitottam egy sörösüveget. A kupakjával megcéloztam
Kaidan arcát. El is találta volna, ő azonban elkapta röptében.