Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Most is ugyanolyan marcona benyomást keltett a szögletes
arcával és a romantikus regények borítójára kívánkozó hosszú
aranyhajával. Homlokát ráncolva nézett le rám.
– Ez a kislány teljesen elázott. Így nem tudok olvasni a
tudatában.
– Mármint mit akarsz megtudni? – szögezte neki a kérdést
Kaidan. De senki sem törődött vele.
Homályosan felködlött, hogy talán fel kellene állnom a
hercegek jelenlétében, mikor azonban nagy nehezen
felkászálódtam a padlóról, a szesz menten ledöntött a lábamról.
Szent ég! A kanapé karfájára zuhantam. Ezt totál röhejesnek
találtam, felnevettem.
– Látom, nem vesztegetted az idődet-mordult rám Pharzuph.
– Van még pia – mutattam a nyitott frigó felé. – Alig ittam
valamit. Nem kérnek? – Elvégre az úr a pokolban is úr, akkor is,
ha totál be van állítva. Patti büszke lenne rám, gondoltam.
– En ezúttal passzolok. Beléd azonban, ahogy látom, még fér
valamennyi – mosolyodott el Pharzuph.
Visszamosolyogtam rá. Miért ne, amikor olyan kedvesen
mondta. Egyetértettem vele, hogy meginnék még valamennyit.
A padlóra roskadtam a minifrigó előtt. Kiválasztottam két
palackot, mivel azonban a betűk táncot jártak a szemem előtt,
belekerült egy kis időbe, amíg sikerült elolvasni a feliratukat. A
három pasihoz fordultam, akik döbbenten figyeltek. Nem értettem,
miért vág olyan haragos képet Kaidan, az én drága Kai-om.
Felmosolyogtam mindhármójukra.
– Ha mással most nem szolgálhatok, megyek a dolgomra –
jelentette ki Astaroth.
Rendben, testvér. Talán majd később – morogta Pharzuph.
Astaroth ezzel magunkra hagyott minket.
– Több tequilát kéne tartaniuk ezekben a frigókban vagy
mikben – motyogtam.
Pharzuph nevetve nézett Kaidanra, aki továbbra is összefont
karral támaszkodott a nagyképernyős tévét magában foglaló
szekrényre.