01.03.2024 Views

Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

szobánkba. Most mihez kezdjünk? Úgy éreztem, csapdába

kerültem. Ájulás környékezett.

Kaidan elviharzott az ágy mellett, lerohant a nappaliba vezető

három lépcsőfokon, és feltépte a frigó ajtaját. Igen! A szesz

elhomályosítja a kettőnket összefűző köteléket. Utánaszaladtam,

és lekuporodtam mellé. Az egyikünknek józannak kell maradnia,

hogy hallgatózzon – jelezte jelbeszéddel.

Rámutattam. Ö volt jobb ebben. Még ebben a válságos

helyzetben is elvesztettem Pharzuph nyomát. Fogalmam sem volt,

milyen közel lehetnek. Ugyanakkor az alkohol mindig is veszélyt

jelentett a számomra. Remegő kézzel néztem a kisméretű üvegek

sorára. Jó ideje nem ittam már, nem tudtam ezért biztosan,

mekkora a jelenlegi tűrőképességem. Annyit kellett innom, hogy

elrejtse az érzelmeinket, egyúttal azonban azt is számításba kellett

vennem, hogy nefilim vérem mindenféle hatást hamar kivet

magából. Másfelől annyit sem nyakalhattam be, hogy ne tudjak

tiszta fejjel gondolkodni és elkotyogjak valamit. Ezt már végképp

nem engedhettük meg magunknak. Abban maradtam, hogy annyit

iszom, amennyinek már megvan a hatása, és miután leráztuk

őket, gyorsan kijózanodhatom. Sikerülni fog, nem igaz? Csak

erősebb vagyok az alkohol ördögénél. Különben pedig Kaidan is itt

lesz az oldalamon. O majd vigyáz, hogy ne járjon el a szám.

Kaidan valami tiszta folyadékot vett elő, amelyben arany pihék

úszkáltak. Lecsavarta a kupakot, és kezembe nyomta az üveget.

Ahogy a számhoz közelítettem, fahéj illata csapta meg az orromat.

Alaposan meghúztam; sűrű, édes szirup volt, tűzforrón csúszott le

a torkomon. Köhögni kezdtem. Kaidan már a második palackot

tartotta elém. Szinte érezni véltem a szesz útját a bensőmben.

Lángba borította a nyelőcsövemet, le egészen az üres gyomromig.

Sietve ebből az üvegből is benyakaltam. Túl édes volt. Kaidan

aggódva, összeszaladó szemöldökkel nézett rám. Melegség töltött

el, és egyszeriben jókedvem kerekedett. Icipicit el is lazultam. A

csuklómra ütöttem, hogy így kérdezzem, mennyi időnk maradt.

Mutatta, hogy fél perc. Nagyobb hatásra számítottam két palack

megcsapolása után. Máskor hamarabb hatott rám az alkohol.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!