Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

aztán megint leült. Már pergett a vásznon a filmfeliratozás, amikor
női kacaj hallatszott a hátunk mögül, amit évődő szóváltás
követett… majd a következő pillanatban halk sóhaj. Mivel ebből
máris több volt a kelleténél, maximálisra csavartam a hangot a
fejhallgatómban.
Lopva Kaidanra sandítottam, aki az ablaknak támasztotta a
párnáját. Tudtam, hogy csak tetteti az alvást, mert nem nyílt el a
szája, mint álmában szokott.
Idegesen meredtem a vetítővászonra, a fejemet sem mertem
elfordítani. Fájt a csuklóm, ahogy belevágott a kötél. Lassan múlt
az idő. Amikor megéreztem, hogy ereszkedni kezdünk, először
ernyedtek el valamelyest az izmaim. Kaidan meg se moccant az
egész út során. A légikisasszony ismét leült a lehajtható székre.
Üres tekintettel meredt maga elé, és feltűnően sápadt volt.
Aurájában a kéjvágy maradéka sötétszürke kavargással
keveredett. De nem voltam kíváncsi az érzelmeire.
Mikor a gép a vegasi kifutóra zökkent, Kaidan kinézett az
ablakon. Amint kinyílt az ajtó, a légikisasszony menten elszelelt.
Ülve maradtam, mialatt Kaidan felállt, és levette a
sporttáskáját. Pharzuph közönyösen, zsebre dugott kézzel
előresétált.
Autó vár minket – szólt oda a fiának. - Takard be a csajt!
Kaidan sötétkék takarót vett elő a feje fölötti rekeszből, és a
vállamra vetette, hogy eltakarja a kezemet. Aztán átkarolt, és kifelé
vezetett a gépből, le a lépcsőn, be a ránk várakozó kocsiba és a
forró vegasi éjszakába.