Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

karácsonyfa. Izgatottan izgett-mozgott a székén, és az ajkát
harapdálta.
Istenem, add, hogy hamar véget érjen ez a repülőút! –
fohászkodtam.
Mikor már vízszintesen repültünk, a légikisasszony is felállt és
visszatért a konyhába, Kaidan megnyitott egy panelt a falon, és
addig nyomogatott mindenféle gombokat, amíg vetítővászon nem
ereszkedett alá a köztünk lévő plafonból. Széke karfájáról ezután
fejhallgatót vett elő, majd rám villantotta a szemét. Elfordultam
annyira, hogy hozzáférjek a karfához, és elővettem a magam
fejhallgatóját. Nem volt könnyű megkötözve mozogni, de a végén
csak letekertem és a konnektorba dugtam a kábelt, majd a fülemre
illesztettem a fülhallgatót. A nő épp ekkor közeledett felénk a
folyosón.
Megbolydult aurája megnyugodott, ahogy a közelembe ért, és
lenézett összekötözött kezemre.
– Kér valamit enni vagy inni, kisasszony? Van például pulykás
szendvicsünk és…
– Ő semmit nem kaphat! – hallottam közvetlen közelről
Pharzuph hangját.
A nő meglepetten nézett fel rá, aztán újra rám.
– Inni sem?
– Rumos kólát kaphatnék? – játszottam a hercegektől rám
osztott szerepet.
Kiskorú, nem ihat szeszes italt – mondta mögöttem, a
kanapéról Pharzuph.
– Lenézett rám a nő csipetnyi bosszúsággal. – És mit szólna egy
üdítőhöz?
– Nem, kösz, semmit nem kérek – ráztam meg a fejem.
– Rendben, édesem. – Határozottan nem tudott hová tenni.
Megpróbáltam megtippelni a korát. Fiatalabb lehetett Pattinél.
Nagyjából harminc.
Felszolgálta az ételt Kaidannak és Pharzuphnak. Kaidan sietve
magába lapátolta. Ugyanolyan nyomottnak és utálkozónak láttam,
mint magamat. Felállt, és kispárnát vett elő a feje fölötti rekeszből,