Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Mikor meglátott, a szeme vörösen megvillant. Csak állt ott
meredten, és le nem vette volna rólam azt a hideglelős tekintetét.
– A bilincset a kocsiban kellett hagynom – magyarázkodott
Kaidan. De nyilvánvaló volt, hogy nem kísérhetne át a reptéren egy
megbilincselt csajt anélkül, hogy a hatóságok kérdőre vonják.
Nem jó ez így – jelentette ki Pharzuph hidegen. Felemelte az
asztal lapját, és vékony kötelet vett elő az alatta lévő fiókból. -
Tartsd a karját, amíg megkötözöm – lépett előre.
Reméltem, hogy nem veszi észre a fia habozását.
– Vigyáznék rá így is… apám – morogta Kaidan. – Fura volt,
hogy egy vele csaknem egykorú srácot „apámnak” szólít.
– Azt mondtam, tartsd a karját!
– Nincs nálam semmi olyan… – szólaltam meg, Pharzuph
azonban belém fojtotta a szót.
– Egy szót se halljak többé! És meg ne merj moccanni! –
reccsent rám halálos nyugalommal.
Kai tehát mögém állt, és megfogta az alkarom. Pharzuph
megkötözött, miközben alaposan végigtapizott. Szerencsére csak a
ruhámon át. Kaidan egyre erősebben markolta a karom a motozás
során. Fogamat csikorgatva félrenéztem, hogy ne lássam Pharzuph
gyűlölettől égő tekintetét. Közben magamban buzgón imádkoztam
Kai-ért, hogy bírja idegekkel. Végül Pharzuph hátralépett, és a
nadrágjába törölte a kezét, mintha mocskos lennék.
– Kötözd meg! – parancsolt Kaidanra.
Kaidan a legközelebbi ülés felé mutatott, és rám szólt, hogy
üljek le.
Lezuttyantam a borszékre. Pharzuph hátulról fölém hajolt, és
beleszagolt a hajamba. Tarkómon éreztem forró leheletét. Minden
akaraterőmre szükség volt, hogy el ne rántsam a fejem.
– Tudom, ki vagy – suttogta megtévesztően negédesen a
Bujaság hercege. – És azt is, miben mesterkedsz. Csakhogy nem
válik be a számításod. Semmiképpen nem győzhetsz.
Iparkodtam szilárd hangon hazudni.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz herceg, vagy hogy mi ez az
egész. Miért csinálod ezt velem?