Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Rendben – mondta Pharzuph. – Találkozzunk két óra múlva
az atlantai reptéren.
Meglepetten néztünk össze Kaidannal.
– Ööö… nem muszáj iderepülnöd, apám. Magam is
leszállíthatom a csajt a gyűlésetekre.
– Nem, ennek így kell lennie! Én, személyesen akarom a
csúcstalálkozó elé hurcolni a lányt. – Kihallottam hangjából, hogy
hízik a mája, amiért ő kapcsolt le engem. – A repülőnél
találkozunk.
Három és fél órás repülőút Pharzuphfal. Megvakartam a
karomat, mert viszketni kezdett az idegességtől. Olyan volt, mintha
pókok futkosnának rajta.
– Ott leszünk – mondta Kaidan, és bontotta a vonalat. – Nem
megyünk oda – nézett aztán rám.
– Kaidan!
Az ágyra hajította a mobilját, és magából kikelve a hajába túrt.
– Istenem, mit tettem!
Lehajoltam a hátizsákomért, előhalásztam a mobilomat, aztán
elküldtem SMS-ben a megbeszélt jelet valamennyi
szövetségesünknek arról, hogy az akció kezdetét vette. Remegett a
kezem, és a bilincs miatt is sokat ügyetlenkedtem. Alig hittem el,
hogy ennek is eljött az ideje, beteljesül a prófécia. Ugyanakkor
muszáj volt megőriznem a hidegvéremet; Kaidan kettőnk helyett is
épp eléggé kiakadt. Minden SMS-t azonnal kitöröltem, és
zsebembe süllyesztettem a mobilt.
– Anna… – nézett rám elkeseredetten Kaidan.
– Elég legyen ebből! – néztem vissza szigorúan. – Nem
hátrálunk meg, Kai! Verd ki a fejedből! Tetszik vagy nem, végig kell
ezt csinálnunk. Most megkapják a magukét a gazemberek;
elverjük rajtuk a port!
Tátott szájjal bámult rám. Éppenséggel engem is
ledöbbentettek a tulajdon szavaim. Tuti, hogy apu a mellét
döngette volna a büszkeségtől, ha hallja ezt.
Arra számítottam, hogy Kai újra ellenkezni kezd, de csak nyelt
egy nagyot és bólintott.