Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Még nem… nem azonnal.
– Bizony, hogy kezdődik! Essünk túl rajta. Egyelőre a mi
kezünkben van az irányítás, de ha sokat késlekedünk, mindent
elbaltázhatunk.
A földre szegezte a tekintetét. Láttam rajta, miféle gondolatok
kavaroghatnak a fejében, és miféle érzések dúlhatják a szívét. A
zsebébe nyúltam összekötözött kezemmel, elővettem a mobilját, és
elé tartottam.
– Bátor csaj vagy – morogta.
– Itt az idő – mondtam újra.
Nem szívesen sürgettem, hiszen értettem, mennyire
elrettentette a ránk váró jövő. Mégsem hagyhattam, hogy tovább
bénázzunk. Minél tovább várunk, annál több jó lehetőséget
vesztegetünk el. Vonakodva elvette a mobilt. Most először láttam
remegni a kezét.
– Szeretlek, Kai! – Lábujjhegyre álltam, és arcon csókoltam. –
Verjük le a gazokat! Te, én meg a többiek, együttes erővel.
Használjuk ki a meglepetés erejét, amíg a rendelkezésünkre áll.
Ütött az óránk.
Mindezt az arcához közel hajolva mondtam, behunyt szemmel,
remélve, hogy ugyanúgy átérzi szavaim súlyát, mint én.
Meg-megrándult az álla, ahogy a hallottakat mérlegelte. Egy
szót sem szóltam, de ott maradtam testközelben. Néhány
örökkévalóságnak tűnő perc után bólintott. Megfeszülő
állkapoccsal lenézett a mobiljára, és tárcsázott.
Ahogy füléhez emelte a telefont, megkeményedtek az
arcvonásai. Nefilim hallásommal ki tudtam hallgatni az apjával
folytatott beszélgetést. Pharzuph nyomban beleszólt a vonalba.
– Elfogtam őt, apám – markolta meg szorosan a készüléket
Kaidan. Tekintete, ahogy összeakadt az enyémmel, elmondhatatlan
szenvedést tükrözött.