Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
RABSÁGBAN
Kai-jal kétfelé mentünk aznap reggel. Azt beszéltük meg, hogy
amíg az ingatlanügyét intézi, én elrejtőzöm. Nem akartam népes
helyeken mutatkozni, ahol a suttogók is gyakrabban előfordulnak.
Ezért mellékutak és gazdaságok mentén kanyarogtam az
autómmal. Egyszer, amikor megálltam tankolni, bementem a
benzinkút boltjába italért, ragtapaszért, ragasztóért és egy jókora
zacskó cukorkáért.
A terv az volt, hogy még aznap délután felhívjuk Pharzuphot,
és este odarepülünk, ahová kívánja. A repülés idejére viszont el
kellett dugnom az Erény Kardját. Eddig a hasonló utakon mindig
cukorkás zacskóba rejtettem, és nem is buktam még le. A röntgen
ugyanis nem mutatja ki az effajta mennyei tárgyat. Leparkoltam
egy kápolna kertjében az árnyas fák alatt, és nekiláttam a
kardmarkolat becsomagolásának. Közben a számba vettem egy
darab banános cukorkát.
Ebéd után SMS-t kaptam Kaidantól: Megtettem – írta.
Görcsbe ránduló gyomorral beindítottam a motort, és
elindultam, hogy a megbeszéltek szerint az autókölcsönzőnél
találkozzunk. Háromnegyed óra alatt odaértem, és a parkolóban
kivártam, amíg visszaadja a kibérelt kocsit. Mikor kijött,
hátraültem, és lekuporodtam, hogy meg ne lássanak, ő meg beült
a volán mögé. Letett az utasülésre valami fehér dobozt és pár
iratot, aztán beállította a helyet a lábának, és elhajtottunk.
– Hová megyünk? – kérdeztem.
– Vissza a régi kéglibe. Ott lezuhanyozhatsz, és felkészülhetsz.
– Mit gondolsz, biztonságos ott? – dobbant egy hatalmasat a
szívem.