Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

mégis többet használhatott szövetségesként úgy, hogy Pharzuph
megbízik benne.
A térdét kezdtem simogatni, hogy megnyugtassam, és
megértessem vele, milyen fontos az a szerep, amit el kell játszania,
ekkor azonban arrébb mozdult, és a kezem a combján landolt.
Elhúzódtam, de elkéstem. Vörös démonjele kitágult, aztán
visszapattant eredeti méretére, majd lüktetni kezdett. Leszegte a
fejét, és izzó kék tekintetét az enyémre fúrta.
– Talán ne vesztegessük az időt fölösleges beszédre – mondta
halkan.
Elakadt bennem a lélegzet.
Rossz fiú, nagyon rossz, és nagyon veszélyes!
– Nem csinálhatjuk itt! – Igyekeztem határozottnak
mutatkozni, ekkor azonban megnyalta az alsó ajkát, és
félresöpörte a haját. Citrusillatú feromonok töltötték be az
utasteret. Megrebbent a szemhéjam. Átkoztam magam a
gyengeségemért. – Kai, hagyd ezt abba! Ez komoly… nem
láthatnak meg minket…
– Ilyen pozitúrában? – kérdezte sátáni félmosollyal.
Hát körülbelül ezt akartam mondani.
Forró kezével a csípőmért nyúlt, de én kilöktem a kocsi ajtaját,
és kiugrottam. Odakint már meleg és fülledt volt a levegő. Mikor
azonban éreztem, hogy hátulról hozzám bújik, kilelt a hideg, úgy
vágytam rá. Szembefordultam vele, és hátráltam egy lépést.
Félig mulatva, félig kanosán nézett rám, és felemelte mindkét
tenyerét, hogy nem bánt.
– Csak nem előlem menekülsz?
Jó poén, mondhatom.
– Ha folyton utánam koslatsz, hát tudd meg, hogy igen. Nem
biztonságos itt.
– Mi, az, hogy koslatok?
– Azért, hogy azt csináljuk – fontam keresztbe a karomat a
mellkasomon.
– Mármint mit? – rándult vigyorra a szája.
– Moderáld magad, Kai!