Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Azt gondolod, hogy ez annyira nevetséges? – Pharzuph a
hangjából ítélve egész közel hajolhatott a fiához. – Azt hiszed, van
időm tréfálni?
– Természetesen nem, de mivel meglehetősen sok időt töltöttem
vele, túlzásnak tűnik, amit állítasz. Semmi más nem érdekli, mint
a pia és megint csak a pia.
– Akkor jól átvert téged. – Pharzuph hangja most halálosan
hideg volt, libabőrös lett tőle a karom. – Ez az unalmas óriáscsaj,
aki szerinted teljesen ártalmatlan, ma reggel összeölelkezett emberi
nevelőanyjával. Kiküldtünk rá öt légionáriust, hogy nézzenek a
körmére, és képzeld, a csaj négy szellemünket kinyírta! Az ég
zsoldosa, nem lehet másként!
– Huh! Hát ez meg hogy lehet?
Brávó, Kaidan, gondoltam. Tök őszintének hatott a
meglepetése.
Pharzuph mintha habozott volna, aztán vonakodva folytatta:
– Valamiért forgatni tudja az Erény Kardját. Erre eddig csupán
a világosság angyalai voltak képesek.
Kaidan alig szemvillanásnyi szünet után válaszolt:
– De hát… miért engedné egy angyali fegyver, hogy használja?
Láttam, hogyan dönt romlásba lelkeket, és magam is
levizsgáztattam. Aligha angyaltermészet.
– Nem tudom… nem tudjuk. – Először fordult elő, hogy egy
herceget tétovázni hallottam. Mi több, mintha azt is
hallgatólagosan beismerte volna, hogy legyőzték.
– Nem lehetséges, hogy valakik megpróbálnak benneteket
félrevezetni? Elterelni a figyelmeteket? Honnan tudsz például a
Kardról és a legyilkolt szellemekről?
Kaidan ellenvetése meggyőzően hangzott, és mintha az apja is
bevette volna.
– Az egyikük elmenekült.
– Remélem, hogy ez a szellem nem akar átrázni.
– Ahhoz ezek túl hülyék – vélte Pharzuph. – Hacsak nem áll
mögöttük valaki más. Ugyanakkor a Bukás óta nem láttam