Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Mélyeket lélegeztem, és átengedtem magam a körülöttem
növekvő csöndnek.
Aztán kiterjesztettem természetfölötti hallásomat Kaidan volt
kérójáig. Addig tapogatóztam, amíg rá nem találtam az alagsorban,
a régi szobájában. Nagyot ugrottam, mert egetverő hangosan
hallgatta a zenét… Ő így próbált ellazulni.
A fákon túl fényszóró fénye világította meg az utcát.
Visszafojtott lélegzettel figyeltem, hogyan fordul rá az érkező autó a
hosszú kocsifelhajtóra. Kaidan is hegyezhette a fülét, mert lejjebb
vette valamivel a hangot.
Aztán kialudt a kocsi fényszórója. Már csak a facsoportot
láttam, ami elválasztott a háztól. Kizárólag kiterjesztett hallásomra
támaszkodhattam, ami a leggyatrább érzékszervemnek számított,
kivált, ha ideges voltam. Ölembe vettem tokostól a kardmarkolatot,
készen arra, hogy amennyiben szükséges, menten kiugróm, és
Kaidan segítségére sietek. Erősen koncentráltam a Pharzuph által
kiadott hangokra, most éppen a léptei hallatszottak.
Ismét felgyorsult a szívverésem, amikor a léptek már az
alagsorba levezető lépcsőn dobogtak. Mikor kinyitotta az ajtót,
fülrepesztő dobszóló áradt ki rajta. Még jobban kiterjesztettem
hallásomat, hogy mind a kettejüket halljam.
– Kapcsold ki ezt az izét, éktelenül hangos – parancsolt rá a
fiára Pharzuph. Miután a zene elhallgatott, arról morgott valamit,
mennyire hiányzanak neki a régi szép idők, mikor komolyzenét
hallgathatott romantikus hölgyvendégek társaságában, elegáns
környezetben. Magam elé képzeltem, hogyan fogja a fejét
hamisítatlan pozőr módjára.
Úgy vettem észre, hogy a nemzedéki ellentéteket a
démonszülők is megszenvedik.
– Örülök, hogy látlak, apám – hallottam meg hirtelen Kaidan
halk, kiegyensúlyozott hangját. – Tetszik az új külsőd. Kitűnő
választás volt.
– Na, ja – értett egyet az apja, aztán papírzörgést hallottam. –
Holnap írod alá az ingatlanra vonatkozó iratokat?
– Igenis, apám. Reggel.