Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Nem volt szerencsénk. Másfél éve még azért fohászkodtam a
Fennvalóhoz, hogy én is részese lehessek az eseményeknek, és
lám, meghallgatta imámat. Most azonban, hogy beteljesedéshez
közeledett a prófécia – a földön kitörő háborúról a démonok és
gyermekeik között –, nekem kellett az élre állnom. Már a
gondolattól is görcsbe rándult a gyomrom.
Mégis behunytam a szemem Kaidan kedvéért, és alvást
színleltem.
Hét óra alatt beért Atlantába. Közben egyetlenegyszer állt csak
meg, hogy tankoljon. Közben végig attól rettegtem, hogy egyszer
csak felkiált: „Suttogok a láthatáron!” Ez azonban elmaradt.
Atlantához közeledve elhallgattunk, és Kaidan a rádiót is
kikapcsolta. Mikor beállt egy parkolóba, meglepetten ültem fel. Mit
keresünk mi egy katolikus templom előtt? Kérdőn néztem rá, ő
pedig jelbeszéddel felelt: A legendák szerint a szenteltvíz nem csupán az
ördögöt rettenti el, de a démonok számára is halálos méreg.
Felvontam a szemöldököm, tetszett az ötlet.
Némán léptünk a templomba. Közben az eget is szüntelenül
kémleltük, ott azonban a nyári bárányfelhőkön kívül nem láttunk
egyebet. A templombelső hűvös volt és néptelen. Egyszerre láttuk
meg azt az angyalszobrot, amelyik óriási kagylót tartott a
kezében… ez volt a szenteltvíztartó. Kaidan fürgén megtöltött egy
üres flaskát, amit a zsebéből vett elő.
Valami közeleg. Vedd elő a késedet! Gyorsan! – közölte jelbeszéddel.
Mindketten kést rántottunk. Én is a vízbe mártottam a
kiélesített pengét, akárcsak ő. Közben folyamatosan gyötört a
bűntudat, amiért beszennyezem ezt a szent helyet.
Épp kirohantunk a templomból, amikor léptek dobogtak végig
egy közeli folyosón. Beugrottunk a kocsiba, és kirepesztettünk a
parkolóból. Hátranézve egy magasított gallérú férfit vettem észre; ő
és az őrangyala nézett utánunk. A pap szelíden a kereszt jelét
rajzolta a levegőbe, mintha csak megáldana minket. Elhevertem a
hátsó ülésen, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.