Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Láttam, hogy dagad ki az ér Kai nyakán. Megköszörülte a
torkát.
– Ott leszek, apám.
– Ne késs el! – Ezzel Pharzuph máris bontotta a vonalat.
Kaidan olyan erővel markolta a mobilját, hogy attól féltem, még
szétroppantja.
– Micsoda seggfej az apám! Most még inkább annak tűnik,
mint valaha.
– Ja, nagyon felvág az új külsejével. Az embernek kinyílik a
bicska a zsebében, ha csak megszólal.
Kaidan fújt egyet, és valami mosolyféle is játszott az arcán.
Kivettem kezéből a mobilt, és ujjaimat az övéire fontam. Szorosan
fogtuk egymás kezét.
Szembefordultam vele az ülésen.
– Ha sikerül lebukás nélkül Georgiába érnünk, legalább két
kilométeres körzetben szeretnék maradni, hogy kihallgassam, mit
beszéltek.
– Anna…
– Ne mondj nemet! Te voltál az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy
együtt maradjunk. Muszáj hát megengedned. Ha bármi történne
veled, Kaidan, hétszentség, hogy én is ott leszek! És kinyírom az
apád.
Szavaim és hangom komolyságára felém villantotta a szemét.
– Ha továbbra is így beszélsz, Anna Rowe, hát kénytelen leszek
kiállni az útszélre.
– Erre most nincs idő. Mostantól meglapulok, nehogy
észrevegyenek.
Átmásztam a hátsó ülésre. Kaidan rávert közben a fenekemre.
Betakaróztam egy Pattitől elhozott takaróval. Kívülről úgy tűnt,
mintha Kaidan egyedül ülne a kocsiban. Már ha nem forgatta
volna minduntalan hátra a fejét, hogy összekucorodó személyemen
legeltesse a szemét.
– Az utat nézd, hékás! – böktem meg a vállát.
Engedelmesen bekapcsolta a rádiót.
– Próbálj meg aludni – mondta.