Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Az egész az én hibám! – fakadt ki. – Korábban kellett volna
elhúznom, akkor most te is visszamehetnél tanulni. Akkor semmi
rossz nem történik.
Nemet intettem. A szerelem fokozott kockázattal jár, mert a
szerelmesek fittyet hánynak a veszélyre. Keserves volt elismernem,
hogy mi is elkövettük ezt a hibát, az együtt töltött időt azonban
sehogyan sem tudtam sajnálni.
– Nem te tehetsz róla. Ha korábban mész el, akkor is
rajtakaphattak volna, amint Pattit ölelgetem. Nem lehetett ezt
elkerülni semmi szín alatt, Kai.
– Csak nem most került volna rá sor. – Keze elfehéredett,
akkora erővel markolta a kormányt, és az állkapcsa is megfeszült.
Sajnáltam, mert tudtam, hogy anélkül áll majd bele a küzdelembe,
hogy szikrányit is reménykedne a győzelmünkben.
– Muszáj, hogy éljen bennünk a remény! – suttogtam.
Már épp szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor
megszólalt a mobilja. Felgyorsult a szívverésem, mikor elővette a
zsebéből.
Mindketten az ismeretlen oregoni számra pillantottunk. Kaidan
elkáromkodta magát.
Pharzuph volt az.
Egy pisszenést sem hallattam az egész beszélgetés alatt.
– Halló – szólt bele Kaidan a vonalba.
– Pharzuph vagyok. Ez az új számom, úgyhogy mentsd el.
Hideg borsózott a hátamon a gondolattól, hogy mostantól
mindig ellenőrizni akarja majd a fiát.
– Igenis, apám.
– Atlantában vagy?
Kaidan rám pillantott, én pedig lélegzetemet visszafojtva
néztem rá vissza. Még mindig nem szoktam meg, hogy Pharzuph
egy fiatal amerikai srác hangján szólal meg.
– Egyelőre még nem – mondta Kaidan.
– Találkozzunk a volt lakásomon este kilenckor. Most épp
repülőn ülök, de meg kell beszélnünk néhány dolgot.