Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Térdre rogytam előtte, és a karomba vettem. Alig volt már
benne erő.
– Jól vagy? – suttogtam.
– Nem is tudom, mi volt ez. Hirtelen rosszul lettem, nagyon
meg is ijedtem, és… – megborzongott, én pedig még szorosabban
magamhoz öleltem.
– Kik jártak itt? – kérdezte Kaidan.
Ahogy ott kuporgott vadul forgó szemmel, ráébredtem, milyen
gyorsan történt mindez. A haja még csuromvizes volt a zuhanytól.
Vállán és mellkasán is vízcseppek gyöngyöztek.
– Fogalmam sincs – felelte Jay összekoccanó foggal. – Annyira
kísérteties volt az egész! És látnod kellett volna Annát! Mi ez az
izé? – mutatott a kardmarkolatra, amelyet még a kezemben
szorongattam. – Totál ki volt világítva. Anna meg olyan gyorsan
mozgott, mint a villám. Életemben nem láttam ehhez foghatót!
Én viszont egyáltalán nem éreztem, hogy gyors lennék. Inkább
minden dermesztőén lelassult, akár egy rémálomban.
Kaidan mellettem kuporgott, izmai pattanásig feszültek. Két
kezébe vette az arcomat.
– Mi történt? – faggatott.
– Jay-re rászállt három suttogó, kettő meg Pattire. Az egyik
megpróbálta megszállni. – Patti reszkető kezét a szája elé kapta, és
undorodva felhördült. – Négyet megöltem közülük, egy azonban
elmenekült – fejeztem be a beszámolómat.
– Elmenekült – mondta utánam suttogva Kai.
Rémülten néztünk össze, ahogy a többiek is felfogták, miféle
veszélynek tettük ki magunkat. Kaidan felállt, a hajába túrt, és a
falnál termett. Mindkét kezével nekitámaszkodott, aztán verni
kezdte az öklével.
– Basszus, Anna! Hogy a fene vinné el!
Jay felállt, hogy lecsillapítsa, Patti azonban elkapta a karját.
– Hagyd rá – mondta. – Menniük kell.
– Nektek is el kell rejtőznötök valahol – jelentettem ki,
miközben remegtem, mint a nyárfalevél. Nem akartam veszélybe
sodorni a szeretteimet. – Korábban már láttam egyet közülük a