01.03.2024 Views

Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Megint hátat fordítottam neki, és szorosan magam mögé

húztam, annyira, hogy hajamon éreztem a lélegzetét.

– Haragszol? – súgta a fülembe.

Villámgyorsan ismét szembefordultam vele.

– Nem, Kai – mondtam, és megsimogattam borostás állát. –

Megértem az érzéseidet. Csak poénkodtam, ennyi az egész.

Csókot leheltem a szájára, ő meg kutatón nézett a szemembe.

– Leromboltam az álmaidat – mondta szomorúan.

– Nem, dehogy. Együtt nézünk majd szembe a jövővel, és ez

legvadabb álmaimra is rácáfol. Szeretlek!

Újra megcsókoltam. Végre ellazult kissé.

– Pihenjünk egyet – javasoltam. – Nyolcra vissza kell érnünk

Pattihez a reggelire.

Még egyszer utoljára megcsókoltam, aztán hátat fordítottam

neki. Hátamon éreztem a testmelegét, ahogyan közelebb vonva

magához átkarolta a derekamat.

Már félálomban hallottam, hogy azt suttogja:

– Te vagy az én álmom. Az egyetlen álmom.

Alig szunyáltunk valamit, máris hét óra volt. Pedig egy

örökkévalóságba telt, mire kikerültünk az ágyból. Kaidan kelt fel

először, pedig nem sürgettem. Aznap délután repült volna vissza

Kaliforniába. Azt sem tudtam, mikor látjuk egymást újra. Szorosan

egymásba fogóztunk; kincs volt most minden egyes simogatás.

Annyira kifutottunk így az időből, hogy épp csak

lezuhanyozhattam. Utána rohantunk Pattihez, hogy mind a

kilencen együtt tölthessük a délelőttöt, mielőtt ki-ki menne a maga

útjára.

Pattinél pocsék volt a hangulat. Jay és Marna el nem engedte

volna egymás kezét. Patti szeme vörös volt a sírástól, de erőt vett

magán és omlettel meg krumplitortával kedveskedett nekünk. Én

egyenesen a kávéfőzőt vettem célba, és kitöltöttem két csészével:

egyet Kaidannak, egyet pedig magamnak. Ő tisztán itta, én

tejszínnel és édesen. Könnyed mozdulattal vette el tőlem a csészét.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!