Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Megint hátat fordítottam neki, és szorosan magam mögé
húztam, annyira, hogy hajamon éreztem a lélegzetét.
– Haragszol? – súgta a fülembe.
Villámgyorsan ismét szembefordultam vele.
– Nem, Kai – mondtam, és megsimogattam borostás állát. –
Megértem az érzéseidet. Csak poénkodtam, ennyi az egész.
Csókot leheltem a szájára, ő meg kutatón nézett a szemembe.
– Leromboltam az álmaidat – mondta szomorúan.
– Nem, dehogy. Együtt nézünk majd szembe a jövővel, és ez
legvadabb álmaimra is rácáfol. Szeretlek!
Újra megcsókoltam. Végre ellazult kissé.
– Pihenjünk egyet – javasoltam. – Nyolcra vissza kell érnünk
Pattihez a reggelire.
Még egyszer utoljára megcsókoltam, aztán hátat fordítottam
neki. Hátamon éreztem a testmelegét, ahogyan közelebb vonva
magához átkarolta a derekamat.
Már félálomban hallottam, hogy azt suttogja:
– Te vagy az én álmom. Az egyetlen álmom.
Alig szunyáltunk valamit, máris hét óra volt. Pedig egy
örökkévalóságba telt, mire kikerültünk az ágyból. Kaidan kelt fel
először, pedig nem sürgettem. Aznap délután repült volna vissza
Kaliforniába. Azt sem tudtam, mikor látjuk egymást újra. Szorosan
egymásba fogóztunk; kincs volt most minden egyes simogatás.
Annyira kifutottunk így az időből, hogy épp csak
lezuhanyozhattam. Utána rohantunk Pattihez, hogy mind a
kilencen együtt tölthessük a délelőttöt, mielőtt ki-ki menne a maga
útjára.
Pattinél pocsék volt a hangulat. Jay és Marna el nem engedte
volna egymás kezét. Patti szeme vörös volt a sírástól, de erőt vett
magán és omlettel meg krumplitortával kedveskedett nekünk. Én
egyenesen a kávéfőzőt vettem célba, és kitöltöttem két csészével:
egyet Kaidannak, egyet pedig magamnak. Ő tisztán itta, én
tejszínnel és édesen. Könnyed mozdulattal vette el tőlem a csészét.