Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Nos, egy híres rapper testébe költöztél!
Ijedtében hátrált egy lépést.
– Másról sem hallani a hírekben, uram – adta tudtára Blake. –
Az ürge kómába esett, és tegnap éjjel elhunyt.
Apu megeresztett egy kiadós káromkodást. Jómagam nem
láttam a híreket, mert egy bárban rontottam a levegőt, amikor a
Dromedárt lelőtték.
– Legalább halottnak hiszik – jegyeztem meg.
– Semmiképpen nem maradt volna meg – szaladt ráncba apu
homloka. – Ma reggel egyetlen családtag sem tartózkodott a
kórteremben. Hagytam, hogy a monitorok kimutassák a halálát,
csak utána költöztem belé. Halottnak is nyilvánították,
lekapcsolták a gépekről, én pedig elfoglaltam a mostani helyem.
Újra életre keltettem a testet. Megvártam, amíg kitolnak a
hullaházba, ott aztán magamra kaptam valami orvosi köpenyt, és
elpályáztam. Affene… nem volt időm, hogy alaposabban
utánanézzek a fickónak. Mikor betértem egy üzletbe, hogy pár
rongyot vásároljak magamnak, néztek rám, mint borjú az
újkapura. – Újabb káromkodást eresztett meg.
Ez bizony rossz ötlet volt. Feltűnőbb testet nem is választhatott
volna. Dromedár családtagjai, barátai és rajongói temetést
akarnak majd, csakhogy a holttest titokzatos módon eltűnt. Ha
felfigyelnek apura, miközben jár-kel, és ennek híre megy, hát…
Hatalmas lapátkezével megdörgölte az arcát, ez a gesztus
határozottan John LaGray-re vallott.
– Mondd meg a srácoknak, hogy lejöhetnek az emeletről –
sóhajtott fel.
Máris léptek dobogtak a lépcsőn. Először Jay jelent meg az
alján. Nagy szemeket meresztve bámult ránk.
– Hűha! A Dromedár! Apám, megvan minden albumod!
Na, pont ez hiányzott! Egy hozzáértő rajongó.
– Jay, állítsd le magad! – szóltam rá.
Hozzánk futott, de aztán összezavarodva megtorpant, és a háta
mögött érkező ikrekhez fordult.
– Úgy hallottam, Anna papája jött meg.