Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Ennek örülök – mondtam. Érdekelt volna, hol tartanak Kopepal,
megbeszélték-e már a jövőjüket, de nem akartam tolakodni,
kivált most, hogy az összes haverom itt fülelt a közelben. Az is
megfordult a fejemben, vajon szóba hozta-e a csókunkat Z. előtt
Kope. Reméltem, hogy nem.
Együtt megtöltöttük a vizes kancsókat, és behordtuk az ételt az
asztalra. Hirtelen azt éreztem, hogy valaki figyel. És valóban, ahogy
megfordultam, épp ráláttam Kaidanra, aki a kétszemélyes fotelben
ült, és kezével átfogta a háttámláját. Most is szinte sütött a
tekintete. Miért tűnik mindig ilyen veszélyesnek és vonzónak
egyszerre?
– Asztalhoz, gyerekek! – hívott minket Patti. – Ideje ebédelni.
A srácok nem vesztegették az időt, menten ott termettek az
étkezőben. Az asztalfőt Patti foglalta el. Mellette az egyik oldalon
Jay, Marna, Kopano és Zania foglalt helyet, míg a másikon Ginger,
Blake, Kaidan és én. Megpróbáltam ugyan Patti mellé leülni, de
Ginger arrébb hessegetett. Ez a hely az övé kellett legyen, mégsem
irigyeltem érte. Különben sem lehetett okom panaszra, mert Kai
ült az oldalamon, velem szemközt pedig Z. Tetszett, hogy mind a
nyolcan párokba rendeződtünk. Már Pattit kivéve, aki anyai
elégedettséggel nézett végig rajtunk.
– Nem haragszotok, ha elmondom az asztali áldást? – kérdezte,
de nem kapott választ.
Blake, Kaidan és az ikrek megdermedtek ezekre a szavakra, és
noha Patti nyilván észrevette, a meleg anyai mosoly most sem
hagyta el az ajkát. Kopano megbökte Marna oldalát, aki
megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt volna.
– Oöö… ahogy neked jó, Patti.
Sután egymásra pillantgattunk, Patti azonban átvette az
irányítást.
– Fogjátok meg egymás kezét! – Miután megtettük, amit kért,
magamban azért fohászkodtam, hogy múljon el a pillanat
feszélyezettsége. Kaidan ujjai a kezemre fonódtak. Izzadt volt a
tenyere. Lehajtottam a fejem, és behunytam a szemem.