Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Jól néz ki, aranyom. Ideje megterítenünk az asztalt – mondta,
és megpuszilt.
Kinyitottam a konyhaszekrényt, ahol teljes étkészlet
sorakozott.
– Ezt mind te vetted? – kérdeztem, mert csicsásabb volt, mint
amit vásárolni szokott.
– Nem. A ház teljesen be volt rendezve, mire beköltöztem –
felelte.
Nehéz volt olvasnom a gondolataiban elrévedő arca láttán, de
sejtettem, hogy hálás apámnak a törődéséért.
Mialatt a tányérokat számoltam ki, Marna elővette az
evőeszközöket. Zania is bejött, ő meg a poharakat osztotta szét.
Ginger a mártást kavargatta kézi habverővel, látható élvezettel.
Fura volt, mennyire elkülönültek itt a csajok és a srácok. Talán
Patti kifejezett női rezgései hoztak össze minket, lányokat. Nevetés
harsant a nappaliban, a fiúk mulattak valamin, és Patti szeme is
felcsillant. Végre népes család vette körül, ha csak egyetlen napig
kényeztethetett is bennünket.
Behordtuk az étkészletet a szomszédos étkezőbe, és
megterítettük a zömök tölgyfaasztalt. Patti megmutatta az
ikreknek, mit hová tegyenek. Közben odamentem Zaniához, aki
most töltött meg egy kancsót jeges vízzel.
– Hogy vagy? – kérdeztem.
Elém tartotta a kezét.
– Látod, már nem remeg. Ennek ellenére hiányzik az alkohol.
Iszonyúan. Mégsem megy le többé a torkomon egyetlen korty sem.
Ismertem ezt az érzést. Bólintottam hát, és megveregettem a
hátát.
– Büszke vagyok rád, Z.!
– Valamennyiőtöknek hálával tartozom ezért. Főként a
papádnak.
– És milyen az élet Bostonban? Szeretsz ott lenni?
Az ajkába harapott, és olajbarna bőrét pír futotta el.
– Jó ott. Kopano testvért csupán a kolostorkertbe engedik be,
de ha teheti, naponta felkeres.