Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

csobbanjatok egyet a strandon! A fürdőruhák, azt hiszem, még
valamelyik csomagban vannak az emeleten.
– Segíthetnék a főzésnél – ajánlottam.
– Ugyan, menj már! – mosolyodott el. – Hadd csináljam
egyedül. Lefoglalja a gondolataimat, és nem töröm
hiábavalóságokon a fejemet. Ti meg, fiatalok, örüljetek az életnek!
Ezzel dudorászva kiment a konyhába.
Átöltöztünk, felkaptuk a törülközőnket, és elindultunk a
strandra. Több család csoportosult a sekély végében, ezért fogtunk
két nyugágyat, és elhevertük az átellenes oldalon. Isteni idő volt.
– Alig hiszem el, hogy férjhez mentél – mondta Jay.
– Én meg azt, hogy apa leszel – vágtam vissza.
– Nem vagyunk túl fiatalok ehhez? Hiszen csak nemrég
tanultunk meg vezetni.
– Tudok róla.
Mindketten elhallgattunk. A távolba révedt, telve
aggodalommal.
– Jay… hogy érzed magad?
– Nem is tudom. Hát… szóval… nem is magamat féltem,
hanem Mamát meg a kicsit. Meg szeretném védeni őket, csak hát
erőtlen porszemnek, egy senkinek érzem magam.
– Több erőd van, mint hinnéd. És Marnának is erőt ad a
szerelmed. Boldog, Jay! Tudom, őrültségnek tűnhet, amit mondok,
de életében először érezheti, hogy Gingeren kívül más is szereti, és
hidd el nekem, hálás ezért.
– Nem akarom, hogy meghaljon! – Krákogni kezdett, mert úrrá
lettek rajta az érzelmei, és az én torkomat is sírás fojtogatta.
Kinyúltam, és ujjaimra fontam az övéit. Összekötött minket a
bánat és a félelem. Mindössze ennyit tehettem.
Megnyugtató csönd telepedett körénk… valahogy
helyénvalónak éreztem, hogy legjobb, legrégibb barátom hever az
oldalamon.
Néhány kissrác jött oda, és a nevén szólították. Láthatóan
felvidult, és bement velük a vízbe. Természetes volt, hogy ilyen
rövid idő alatt is szerzett itt haverokat. A kölykök felváltva ugráltak