Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Hamarosan a krimó minden srácát fölényesen legyőztem. A
csajok, miután látták, hogy nem akarom elvenni a fiújukat, lelkes
éljenzéssel ünnepeltek. Jó, közben többeket le is itattam. Egy-egy
korsó sör vagy pohár tömény után azért vizet is állítottam az
útjukba, nehogy kiszáradjanak.
Noha végig nem feledkeztem el arról, ki vagyok, és hogy nem
tartozom közéjük, mindamellett élveztem ezeknek a kedélyes
idegeneknek a társaságát. Egészen addig szuperül éreztem
magam, amíg valaki be nem kapcsolta a tévét a híradóért. Egy
népszerű rappert lelőttek Washingtonban, a rajongói gyűrűjében.
Hányattatott múltja volt, a sittet is megjárta, idővel azonban
megjavult, és a fiatalok nevelésének szószólójává lett… igazi
lelkesítő amerikai sztori volt ez. Most azonban kómába esett, és a
sír szélén állt.
– Hová jutott a világ? – csóválták a fejüket a bár vendégei.
Ha tudták volna, mi áll az ügy hátterében, bizonyára még
jobban megbotránkoznak.
Ezután elromlott a hangulat.
Záráskor sikeresen ellógtam a helyes srác elől, aki egész éjjel
nem tágított mellőlem. A csaposnak odacsúsztattam egy levélkét,
amiben arra kértem, vitesse haza taxival az elázott vendégeket, és
a hitelkártyám számát is megadtam, vállalva a költségeket.
Miközben hajnali kettőkor hazafelé botorkáltam a koleszba,
késsel a zsebemben és a farmerom alatt a bokámhoz kötözött
Erény Kardjával, arról képzelegtem, milyen jó is lenne együtt járni
ide Kaidannal. Úgy élhetnénk, mint egy normális pár, hétköznapi
diákként. Jólesett néha ilyesmiről álmodozni, de nem
engedélyeztem magamnak túl sok időt a hasonló képzelgésekre.
Hiszen voltak óriástestvéreim, akik joggal irigyelhették az
életmódomat.
Nem mintha nem lettek volna árnyoldalai is, a lényeg mégis az
volt, hogy tömérdek szeretetet kaptam, és ezért már érdemes volt
élni. Pontosan úgy, ahogyan anyám, Mariantha mondta.