Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Igenis, Pharzuph herceg – hebegtem vadul dörömbölő szívvel.
– És ha látod azt a drágalátos apádat, közöld vele, hogy a pokol
nyomoz utána.
Továbbra sem nézve rá mereven megbiccentettem a fejem. A
szám annyira kiszáradt, hogy nyelni sem sikerült. Hirtelen rám
tört a frász arra gondolva, meddig marad még Pharzuph a
campuson, és mit vár el közben tőlem.
Bocsáss meg, herceg. – Utáltam, hogy így elvékonyult a
hangom, noha jól jött, hogy azt hihette, félek tőle. – Csak
megkérdem, mit szólnál hozzá, ha ma éjjel a kezed alá dolgoznék
vagy ilyesmi?
Hangosan, lenézően felnevetett.
– Majd pont rád van szükségem. Nem dolgozom együtt
óriásokkal – fröcsögte, egyre jobban felcukkolva magát. – Különben
pedig csak egyetlen éjszakára maradok itt, épp ezért teljesen ki
szeretném élvezni. Keress magadnak egy bárt, és küldd hozzám,
akiket leitattál!
Megint felröhögött, ezúttal halkabban, de durván.
Újra tetőtől talpig végigmért, aztán már ott sem volt.
Kimerülten, minden ízemben reszketve az ágyra rogytam.
TIZENHETEDIK FEJEZET
CÉLBA DOBÁS
Életem legszebb éjszakáját most a leggázosabb követte. Ékes
bizonyítékául annak, mennyire félresiklott az életem. Fikarcnyit
sem kételkedtem benne, hogy Kaidan apja – aki most körülbelül
egykorú volt a fiával – tört szívek sokaságát hagyja maga után a
campusban. Rosszul lettem ettől a gondolattól. És nem csupán
tört szíveket. Ez túl kevés lett volna. Pharzuph meg a suttogó