Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Jól… nézel ki.
– A jónál is jobban! – nevetett fel. – Bármelyik csajt
megkaphatnám ma estére a campuson, és azt hiszem, élek is az
alkalommal – simogatta meg elégedetten széles mellkasát és
kockahasát. – Időről időre elfelejtem, milyen friss és energikus tud
lenni egy fiatal test.
Menjen már a fenébe! – gondoltam.
Forgott a gyomrom a gondolatra, hogyan tarol ma éjjel a csajok
között a koleszban. Tehette, ezzel az ártatlan vidéki srác képével.
Szeme azonban újra vörösen felparázslott, telve gonosz
szándékkal. Nagyot ugrottam, mert megint közelebb nyomult
hozzám.
– Továbbra sem tetszel nekem – hörögte. – Nem bízom benned.
De legalább a fiamat levehetem a gyanúsítottak listájáról.
– Gyanúsítottak listája? – kérdeztem szemem lesütve, és
bambának tettetve magam. – Kérlek, uram, ha ez a New York-i
csúcstalálkozó miatt van, hát megesküszöm, hogy ugyanúgy
megdöbbentett az angyalok érkezése, mint téged…
– Törődj csak a magad bajával, és tedd a dolgod! Ez a hely
bőséges munkaalkalmat kínál a fajtádnak. Szerencséd van, hogy
Belial megvédett, mindazok után, ami a lelkeden szárad. Ami pedig
az öregedet illeti… – meresztette rám a szemét –, hová a csudába
tűnt?
Könnyedén, közömbösen vetette oda a kérdést, engem azonban
nem rázott át.
– Nem tudom, uram. Gondolom, mostanra Washingtonba
érhetett.
– Hmm. – Pharzuph tovább méregetett. Hogyan is hihettem
közönséges srácnak az elején? Hiszen tök hideg, számító volt a
tekintete. Még a mosolyában is volt valami fenyegető.
Félrelökött és az ajtó felé indult, egyszer azonban még utoljára
visszanézett:
– Ne feledd, nem vagy pótolhatatlan – vetette oda fojtott
hangon. – Ha újra zavarogni próbálsz, nyom nélkül elsuvasztunk,
angyalok ide vagy oda. Megértetted, óriáslány?