Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Miről beszélt? Lövésem sem volt róla.
A srác nekem feszült erős termetével. Minden idegszálam
ellenállásra buzdított, valami mégis azt súgta, hogy maradjak
nyugton, és ne meneküljek el. Körülöttünk sebesen keringtek
körbe-körbe a suttogók.
– Engedj el! – mondtam, és megpróbáltam valamelyest
szabaddá tenni a tagjaimat. Csakhogy erre még jobban
megszorongatta a nyakamat, mire fuldokolni kezdtem.
Ettől láthatóan még inkább beindult, és újra felnevetett. Keze
azonban szerencsére elengedte a torkomat, ám csak azért, hogy
lefelé induljon a testemen. Már majdnem beleharaptam a karjába,
és ráléptem a lábára, amikor újra megszólalt:
– Sokkal jobb szagod van, mint a múltkor. Ha nem undorító
kis nefilimcsaj lennél, itt és most beverném neked a lompost.
Jaj, csak azt ne! – bénultam le.
Felnyögött, aztán elengedett. Égő szemmel néztem vele
farkasszemet.
– Te, te vagy Pharzuph he.. .herceg? – dadogtam.
Csak nem valami féreglyukba zuhantam?
A suttogók felajzva repdestek körülöttünk. Pharzuph
ingerülten elhessegette őket, mintha csak szemtelen piaci legyek
lennének.
– Ezúttal elmarad a show, kispajtások. A csaj nem szűz.
Menjetek, adjátok hírül a többi hercegnek!
Erre az egész csapat mintegy vezényszóra kisuhant a szobából.
Egészen beleszédültem a kavargásukba.
– Na, hogy tetszem? – mutatott Pharzuph szálas termetére.
Nagyot nyeltem, de nem feleltem. – Várni akartam még a váltással
pár évet, de akkora most a ribillió, hogy ez tűnt célszerűnek. Ez a
szegény kölyök favágás közben végezte Oregonban. A szülei már
nem éltek. Kár lett volna nem kihasználni egy ilyen ritka alkalmat,
nem igaz?
Menjen már el! – gondoltam, mert totál elegem volt a
hepciáskodásából. Ez az egész hátborzongatóan kísérteties volt. A
srác is tök más volt, mint Pharzuph régi énje.