Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Az angyal leszállt elém, amíg szemtől szembe nem álltunk
egymással. Tiszta, csorbítatlan boldogság töltött el. A szellemlény
testét finom kelme vette körül, hosszú aranyhaját meglebbentette
a szél. Tökéletes, angyali arcába néztem, és bár nem ismertem rá
az arcvonásaira, a szívem mégis felismerte…
Anyám!
Mariantha vagy? – kérdeztem telepatikus kötelékünk révén.
Igen, édes kislányom – mosolyodon el. – Végre találkoztunk.
Hangjánál szelídebb nem lehetett az univerzumban. Elém
villantak az anyaméhben töltött idők, amikor énekelni hallottam.
Emberhangon még, de angyali lelke már akkor átjárta az énekét.
Elmondhatatlan örömet éreztem, hogy ott van velem ebben a
pillanatban. Bársonyos fuvallatként lengett körül a jelenléte.
Állandóan vigyázok rád, Anna, bár csak most kaptam
engedélyt, hogy felkeresselek. Az egybekeléseteket ünnepeltük ma
éjszaka – közölte telepatikusán.
Tényleg?
Meglepett képet vághattam, mert felkuncogott. Legalábbis
kuncogás lehetett, mert csengők csilingeléséhez hasonlított, és
engem is megmosolyogtatott.
Ó, igen. Mindig örvendezünk, ha a szeretet győzedelmeskedik.
Úgy hiszem, mára felismerted, mi az élet értelme, legdrágább
Annám. A szeretet a legnagyobb erő. Ez köt össze mindent és
mindenkit. Ezért érdemes élni. Ettől lesz tiszta a szíved.
Hallgattam. Mit is mondhattam volna erre? Könnyűnek és
végtelenül boldognak éreztem magam, ahogy eltöltött az angyalok
békéje. És anyámnak igaza volt. Tudtam már, mi az élet értelme.
Soha ne kételkedj ebben! – mondta, és hangja mennyei
dallamként csendült fel a fülemben.
Fent az ég magasában ragyogó csillag tündökölt fel. Mariantha
is észrevette.
Nem maradhatok, mondta. Újra körbetáncolt, én pedig őt
követve körbe-körbe forogtam. Aztán felnézett a fákra. A férjed
keres téged. Nem tudja hol vagy, nagyon megrémült.
Jaj, Istenem!