Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Bárcsak eltüntethetném őket! – kívántam, de tudtam, hogy
erre egyedül ő képes. Hanem azért mégis…
– Gyönyörűek a színeid! – suttogtam.
– Te vagy gyönyörű! – súgta vissza.
Köré fontam a lábszáram, hogy magamhoz húzzam. Könnyedén
fölém hengeredett. Csípőnk egymáshoz simult, és én is
felemelkedtem, hogy ráfeszüljek. Elállt a lélegzetem ettől a
közelségtől. És mialatt egybeolvadtunk, egy pillanatra Sem vettem
le róla a szemem.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
ANGYALOK TÁNCA
Hiába szerettem volna egész éjjel fennmaradni, csak
elszenderedtem a végén. Hajnali háromkor arra riadtam fel, hogy
valaki figyel. Félelmetes érzés volt. A holdfény átderengett a
függöny szövetén. Kaidan mélyen aludt mellettem. Körülkémleltem
a szobában, de semmi különöset nem észleltem.
Telihold lehetett, mert világosabb volt, mint máskor éjszaka,
holott itt nem voltak utcai lámpák. Aztán a fény egyik pillanatról a
másikra elhomályosult. Volt valaki odakint. Vadul kalapáló szívvel
kikeltem az ágyból, és az ablakhoz mentem.
A sötétben, a fák között fénylő szellem állt. Egy angyal!
Szélviharként söpört végig rajtam a felismerés. Nem akartam, hogy
az angyal elmenjen. Tudni akartam, mit keres az ablakunknál, ki
ő, és mi a célja.
Sortot és pólót húztam, és papucsba bújtattam a lábam.
Kaidan nem ébredt fel közben. Totál kipurcant, amiben nem volt
semmi meglepő. Reménykedtem, hogy észrevétlenül surranhatok