Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Halkan felkiáltott, és megragadta a csuklómat. Másik
kezemmel azonban letéptem róla a törülközőt. Egy szemvillanás
alatt fölém került, és az ágyra taszított. Gondolkodni sem volt
időm.
Te győztél – morogta, és lihegve szedte a levegőt.
A legszívesebben felnevettem volna győzelmem örömére,
komolysága azonban belém fojtotta a jókedvet. Megpróbáltam
felemelni hozzá a csípőmet, de leszorított teste súlyával.
Megcirógattam borostás arcát, ő pedig homlokomra hajtotta a
homlokát. Éreztem, hogyan öntik el újra a kételyek, hogyan
kísértik megint hajdani tettei.
– Nincs ebben semmi rossz, Kai. Szeretjük egymást.
Behunyta a szemét.
– Érted mindenre hajlandó vagyok.
– Nem kell mást tenned, csak szeress – suttogtam.
– Tudnom kell, hogy ez most más nekem. Soha, senki iránt
nem éreztem még így. Nem csupán szeretlek, Anna, de egyenesen
imádlak.
Megcsókoltam. Mikor elhúzódott tőlem, haja szexi fürtökben a
szemébe hullott. Elmélyült nézéséből menten kitaláltam, mi
következik.
– Ne nézz félre, Anna! – kérlelt.
Bólintottam. Újra ideges és izgatott lettem egyszerre.
– Oké.
– Ha arra lenne szükséged, hogy abbahagyjam…
– Kai, nem vagyok üvegből.
– Rendben.
Nyelt egy nagyot, aztán behunyta a szemét, és egész teste
megvonaglott. Mikor újra kinyitotta a szemét, megszínesedett az
aurája, a szenvedélyes szerelem élénk rózsaszínje festette meg.
Lám, megint megmutatta nekem a színeit.
Most én nyeltem egy hatalmasat e ritka ajándék láttán. Hanem
a szerelem sűrű rózsapirosába az aggodalom szürkéje is
belekeveredett, mi több, az öngyűlölet ennél is sötétebb sávja.