Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

minden egyes csókunkat és cirógatásunkat beárnyékolta a
gondolat, ami nem hagyott nyugodni.
Még mindig szűz vagyok.
Törülközőbe csavarva visszamentünk a szobába. Szendvicset
ettünk az ágyon, mialatt Kai a Marnától kapott lejátszón
poénkodott. Fura, de sokat közülük kívülről fújt.
A vacsora végeztével az órára néztem. Ö közben az ablakhoz
lépett, és továbbra is törülközőbe csavarva kinézett a kinti sötétbe.
Én azonban nem hagytam sokáig álldogálni. Nem akartam, hogy
kettőnk közé álljon a bizonytalansága.
– Hé! – mondtam. – Már csaknem éjfél. Lassan vége a
nászéjszakánknak.
Elfelhősödött az arca, nekem pedig elszorult a gyomrom.
Az ágy túlsó végén álltam éppen.
– Gyere ide! – mondtam.
Lassan az ágy másik oldalához lépett. Közben le nem vette a
szemét törülközőbe bújtatott testemről. Két kezét a tarkójára
kulcsolva nézett velem farkasszemet. Beindultam ettől a nézéstől.
A törülközőért nyúltam, és még mielőtt meggondolhattam volna
magam, elengedtem. A padlóra hullott. Kaidan imént még fátyolos
tekintete felszikrázott. Átkúsztam hozzá az ágyon keresztül.
Miközben feltérdeltem vele szemközt, arcvonásain meglepetés és
vágy suhant át. A szívem a torkomban dobolt.
– Beijedtél? – kérdeztem.
A bujaság nagymestere most elveszthette a fejét, mert csak
zavartan krákogott.
– Túl rég voltál nővel? – vetettem fel a fejem. – Kijöttél a
gyakorlatból?
Tény és való, nyolc hónapja nem volt senkivel. Az ő szemében
ez örökkévalóságnak tűnhetett.
A szeme erre óriásira tágult, és megtelt méltatlankodással.
Engem pedig valamiféle gonoszkodó vidámság töltött el, kinyúltam
hát, és megcsavartam a mellbimbóját. Keményen. Ha már
boszorkának nevezett, hát legyen igaza.