Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Az elkövetkező órában kiderült, milyen pokolian érti a dolgát.
Totál szerencsésnek érezhettem magam, hogy nekem ilyen pasi
jutott. Fáradni kezdtem, mintha maratont futottam volna. Mivel
azonban ő alig vetkőzött neki, a java még hátravolt.
Kezdtem besokallni.
Ahogy ott feküdt mellettem, és fölém hajolt, hogy angyali
csókokkal árassza el a számat, annyira félájult voltam már, hogy
az agyamban motoszkáló egyetlen gondolat is csak ködösen
pislákolt a tudatomban:
Továbbra is szűz vagyok.
– Szundíts egyet, szívem! – suttogta.
Ettől menten kitisztult a tudatom. Még, hogy szundítsak!
Felkönyököltem, és dühösen meredtem rá. Nem lehettem túl
ijesztő, mert felkuncogott.
– Most én jövök – mondtam.
Nyomban elhallgatott. Ahogy közelebb nyomultam hozzá, izzó
tekintettel nézett rám. Harapdálni kezdem a fülét. Magához húzta
a csípőmet.
– Te édes kis boszorka! – Kihallottam hangjából, mennyire
begerjedt, ezért nyalni kezdtem a fülét. Felszisszent, és megpróbált
rám hengeredni, most azonban én löktem el magamtól.
A szex majd később jön. Vissza akartam adni a kölcsönt.
Ezúttal nem állított meg, mikor remegő ujjaimmal kigomboltam
a sortját. Vállamon éreztem szíve vad dobolását. Hagyta, hogy
levetkőztessem. Abban a pillanatban, amikor először láttam őt
pucéron, megértettem, milyen nőnek lenni. Mert ő is ugyanolyan
elgyöngülve fogadta az érintésemet, ahogy az előbb én az övét.
Ugyanakkor szerelem és bizalom is volt a nézésében. Az
idegességem mostanra nyomtalanul eltűnt; kíváncsiság lépett a
helyére, meg a vágy, hogy boldoggá tegyem. Hihetetlen örömmel
töltött el, ahogy átadta magát a csókjaimnak és a
simogatásaimnak.
Később lezuhanyoztunk a holdvilágnál, elmerülve új tudásunk
birtokában, most, miután megtapasztaltuk egymást. Hanem