Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Vigyél akkor be! – suttogtam. Édes, fűszeres citrusillat
töltötte be az orromat.
– Igenis, hölgyem.
Odabent nagy levegőt vettem, miközben letett a padlóra, és
becsukta utánunk az ajtót. Magamban elmormoltam egy fohászt,
arra kérve az eget, hogy ma éjszakára kerüljenek el minket a
suttogók. Azt is megfogadtam, hogy nem rontom el aggodalmakkal
az együtt töltött kevéske időt. Kai-ra koncentrálok, és hagyom,
hogy mindenestől lekösse a figyelmemet.
A rönkház klassz volt. A padlótól a tetőig minden gerendákból
vagy terméskőből állt. Ez rusztikus hatást keltett, mégis a modern
világ összes kényelmével szolgált.
Szemügyre vettük az egyetlen szobát a szarugerendás
tetőzetével. Szám elé kaptam a kezem, hogy elfojtsak egy izgatott
sikolyt. Az ágy ugyanis olyan volt, amilyet még életemben nem
láttam. Fejtámlája hatalmas fatörzsből készült, amelynek ágai
baldachinként ágaztak szét a méretes fekvőfelület felett. A
pasztellszínű, pihepuha paplanra vetettem magam.
– Ez király! – Térdre buktam az ágyon, és felkaptam egy
türkizkék bordűrös, barna selyempárnát. Kaidan zsebre tett kézzel
állt a fal mellett, és rajtam mulatott.
Leugrottam az ágyról, megragadtam a kezét, és a fürdőszobába
vonszoltam. Ott tapsolni kezdtem örömömben a jókora,
karomlábas kád láttán. Ezután egy tolóajtóra lettem figyelmes.
Kinyitottam és kisétáltam a szabadba.
– Itt kint is van zuhany! – kiabáltam be. Kőfallal körülkerített
térségbe értem, amely azonban nyitott volt a besötétedő ég felé.
Kaidan megállt a küszöbön.
– Eszembe juttatod a tizenhat éves csitrit, akivel egyszer együtt
keltem át az országon, és mindennek lelkesen örült – mondta.
Elpirultam, ő meg kilépett a járólapos padlóra. Két kezébe vette
az arcomat, majd a hajamat kezdte cirógatni.
– Imádlak, szerelmem! – mondta, és csókolni kezdett.
A szívem vad riadót fújt, ahogy szája az enyémre tapadt. Most
fordult elő először, hogy nem kellett visszafognunk magunkat.