Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Kérdezd a férjedet – vetette oda, miközben a helyére ült.
A férjét! – visított fel Marna.
– Fura egy helyzet – suttogtam.
Kaidan fanyar félmosolya egyenesen szívdöglesztő volt.
– Levon ez a vonzerőmből?
– Hát nem – nyugtattam meg.
– Ehhez együtt kellene élnetek, hogy kiismerjétek egymás
kibírhatatlan szokásait – világosította fel Marna is.
– És túl kellene lennetek az első veszekedésen – bólogatott
Ginger.
– Na, ja. Csakhogy ami a veszekedést illeti, bármelyik régi
házasságon túlteszünk.
Kaidannal poénból püfölni kezdtük egymást, ami azzal
végződött, hogy átölelt. Felnéztem rá.
– Mégis hová megyünk?
Oda, ahová már el kellett volna, hogy vigyelek. A Grand
Canyonba.
Hozzábújtam, mert újabb emlékek hulláma kavarta fel az
érzéseimet.
Mikor együtt vettük nyakunkba az országot, útba esett a
Grand Canyon, ahová azért nem mentünk el, mert egyedül küldött
haza.
Ott volt azután az a képeslap, amelyet ugyaninnen küldött
nekem, miután kiiktatott az életéből, és elköltözött Los Angelesbe.
Hullámhegyek és hullámvölgyek, ebből állt a kapcsolatunk.
Hány hónapon át próbáltam kitalálni, hogyan érez irántam!
Tulajdonképpen még azt sem tudtam, minden oké-e vele. Közben ő
végig szeretett. Végig egymásnak rendelt minket a sors.
– Jól vagy, Szívem? – kérdezte.
– Igen – suttogtam. De még mennyire hogy jól voltam!
– Ideje bekötni magatokat – mondta Blake, aki minduntalan
beleszólt a mikrofonba. – Megkezdjük leszállásunkat a Grand
Canyon körzetében. Kérem a kedves utasokat, helyezzék el
valamennyi poggyászukat…