Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Kedves ifjú pár – kezdte ünnepélyesen remegtetve a hangját,
mire valamennyien nevetésben törtünk ki.
Az idegesség is belejátszhattak széles jókedvünkbe, mert túl
sokáig nevettünk. Percekbe került, mire sikerült újra
megemberelnünk magunkat. Egy idő után úgy látszik, kiadtuk
magunkból a feszültséget, és kezdtünk lenyugodni.
Blake újra kettőnk felé fordult.
– Jó, akkor folytassuk. – Kaidanra sandított. – Nézz Annára, és
mondd utánam! Felkészültél?
Kaidan a hajába túrt, majd fújt egy nagyot, mielőtt újra kézen
fogott. A sarkamon ingattam magam izgalmamban, miközben ő
rám emelte izzó tekintetét. Bólintott, és Blake előremondta neki a
házassági fogadalom szövegét. Bársonyos, zengő volt a hangja,
mialatt elismételte. Minden egyes szót akkora szenvedéllyel ejtett,
hogy minden porcikám beleremegett.
– Én, Kaidan ezennel házastársammá fogadlak. Kitartok
melletted a mai naptól jóban és rosszban, jómódban és
szegénységben, betegségben és egészségben… míg a halál el nem
választ.
Az utolsó mondatnál fájdalmasan megremegett a hangja. Néma
könnyek peregtek végig az arcomon, bár addig száraz maradt a
szemem. Mert nem gépiesen ismételte a szavakat, hanem át is
érezte mindahányat. Valódi egybekelés volt ez, senki nem vehette
el tőlünk. Nagyot nyeltem, és még mielőtt megtöröltem volna az
arcomat, Kaidan törölte le a könnyeimet helyettem.
– Ne sírj! – suttogta.
Mélyet sóhajtottam, hogy erőt vegyek magamon. Aztán
bólintottam, és megint megfogtam a kezét. Most rajtam volt a sor.
Nekifohászkodtam, és megpróbáltam visszaparancsolni a
könnyeimet.
– En, Anna, ezennel házastársammá fogadlak – mondtam.
Kitartok melletted a mai naptól jóban és rosszban, jómódban és
szegénységben, betegségben és egészségben… míg a halál el nem
választ.