Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Cirógatni kezdte a hajamat, aztán lejjebb csúszott a keze, a
ruha derékrészének selyméig.
– Biztosan ezt akarod? – suttogtam meleg bőrének.
Gondolkodás nélkül visszasúgta:
– Igen, és te?
– Én is.
Így maradtunk; ő átkarolt, én pedig a nyakára hajtottam az
arcomat. Aztán Blake felkért minket, hogy kössük be magunkat,
mert mindjárt felszállunk. Mi ketten elfoglaltuk helyünket az ikrek
túloldalán.
Kissé idegesítő tudat volt, hogy Blake, a motoros akrobata lesz
a pilóta. Most azonban totál koncentráltan, felnőttesen ült a
műszerfal előtt. A pilótafülke kis ajtaját nyitva hagyta, hogy
ráláthassunk. Láttam, hogy Ginger bekukucskál, hogy
megcsodálhassa munka közben.
Blake mondott valamit a szája elé helyezett mikrofonba, aztán
felmutatta a hüvelyujját. Éreztem, hogy tolatni kezdünk. Miközben
emelkedtünk, elmondtam egy imát. Ennél simább felszállásban
életemben nem volt részem. Kaidan is elismerően felvonta a
szemöldökét.
Mikor már a magasban szántottuk a levegőeget, Marna felállt,
a bárpulthoz ment, és mindenkinek hozott italt. Szeszt senki nem
kapott. Tudtam, hogy talán szívesen ledöntöttek volna egy
pohárral, és csak rám való tekintettel mellőzték az alkoholt,
nehogy kísértésbe essek. Netán azt feltételezték, hogy
idegességemben az egész bárt kiiszom.
Csaknem félrenyeltem a kólát, mikor Blake felállt a székéből,
és hátrajött hozzánk.
– Mit művelsz! – kiáltott rá Marna. – Te vezeted a gépet!
– Nyugi, szivi! – nevette el magát. – Automatikus vezérlésre
állítottam az aranyost. Miért, a ti pilótáitok sosem mennek hátra?
Vannak segédpilótáink, de amikor a pilóta feláll, mindig
tartózkodik valaki a pilótafülkében – vonta össze Marna a
szemöldökét.