01.03.2024 Views

Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

egyik ablak melletti ülésre, és behunyta a szemét. Ez megtörte

révült állapotomat. Egyvalaki töltötte már csak be a tudatomat.

Kaidan.

Hátul ejtőzött egy padkán, és egyik kezével a tarkóját

támasztotta. Ahogy meglátott, vörös démonjele vad lüktetésbe

kezdett. Lélegzetem visszafojtva álltam előtte a széksorok végében.

Mindössze néhány lépés választott el minket egymástól, de totál

lebénultam.

Nem látszott rajta sem ijedség, sem kétkedés, erre fogadni

mertem volna. Éppenséggel lerítt róla, mennyire akar engem,

amitől jócskán megugrott a pulzusom.

Aztán magához intett. Marna, aki vele szemben ült,

megköszörülte a torkát, felállt és elment mellettem, majd nekünk

háttal lehuppant az egyik ülésre a tesója mellé.

Közelebb léptem Kaidanhoz, míg a térdünk egymáshoz nem

ért, úgy néztem le rá. Félő volt, hogy a szívem a következő

pillanatban kiugrik a mellkasomból.

– Szia – nyögtem ki nagy nehezen.

– Neked is szia. – Olvadékony hangja és vetkőztető pillantása

fikarcnyit sem lassított a pulzusomon. – Észvesztő vagy! Tök

szakadt vagyok hozzád képest.

Ugyanaz a térdnadrág, testhezálló póló és edzőcipő volt rajta,

mint máskor.

Kár volt így kiöltöznöm, gondoltam.

– Te mindig jól nézel ki – mondtam gyorsan.

Ginger felrötyögött mögöttem, mire Marna lepisszegte. Kaidan

lehúzott maga mellé a csípőmnél fogva. Felemeltem a hajam a

nyakamról, mert hirtelen túl melegem lett. Remegett a kezem.

Kai kezébe vette a kezem, és megcsókolta a tenyerem, aztán

jelbeszéddel közölte: Csak nyugi!

Összeszedtem magam, és szembenéztem vele, de annyira

komoly volt, hogy újra lesütöttem a szemem. Sehogyan sem

tudtam erőt venni az izgalmamon. Közel húzott magához, én pedig

az ölébe másztam, és a nyaka hajlatába temettem az arcomat.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!