Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Kai és Blake már a gépen van – magyarázta Marna, miközben
egy kijárati rámpa felé trappoltunk. Egy egyenruhás krapek
kivezetett minket a felszállópályához.
– Blake eddigre az összes biztonsági ellenőrzést elvégezhette.
Mostanra tuti, hogy felszállásra készen vár ránk.
– Nem hiszem el, hogy megtörténik – súgtam oda Marnának, és
megint tök félszegnek éreztem magam. Cidriztem is rendesen.
– Tudom! – mondta, és belém karolt. Szorosan a karjába
kapaszkodtam.
Csak ő volt képes rá, hogy nekem örüljön, amikor az ő helyzete
ennyire ramaty volt.
Odakint hatalmas volt a lárma a kisrepülőgépek motorjának
berregésétől. Egy gyönyörű fehér példányhoz vezettek minket.
Nagyobb volt, mint amekkorára számítottam. Persze gondolhattam
volna, hogy Blake nem elégszik meg akármivel.
– Jó utat – búcsúzott el tőlünk a reptéri alkalmazott, mialatt
megmásztuk a keskeny lépcsőfokokat.
Még egyszer utoljára körbekémleltem az eget, nem röpködnek-e
fölöttünk démonszellemek, aztán a repülő ajtaja becsukódott
mögöttünk. Behunytam a szemem, arra számítva, hogy talán
kételyek törnek rám amiatt, amire készültünk, de csupán izgalmat
éreztem. Különben tök biztos voltam a döntésemben. Csak remélni
mertem, hogy Kai is ugyanígy érez. Az arca úgyis mindent elárul
majd, gondoltam.
Nem is tudom, mit vártam, mert mikor kinyitottam a szemem,
annál a mini-jachtnál is fényűzőbb belső teret pillantottam meg,
mint ami Melchom szigetére vitt ki minket két hete. Az a rettenetes
éjszaka mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna. Az élet
ment tovább, rekordsebességgel lökve előre minket újabb és újabb
események elé.
Megálltam az ikrek mögött az utasfolyosón, és kezemet
szórakozottan végigfuttattam a puha bőrülések háttámláin. A gép
hatszemélyes volt; mindkét oldalán három sor krémszínű üléssel.
A hátsó térfelet tévé és minibár foglalta el. Ginger leroskadt az