Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Szakadjunk el egymástól a várakozás három órájára, ne
lássanak meg minket együtt – javasolta Marna.
A fiúk abbahagyták a heccelődést, és utánunk indultak a
kijárathoz. Már mind elmenőben voltunk, amikor eszembe jutott
szegény Michelle.
– Mit csinálunk, ha Michelle még mindig kint dekkol? – néztem
jelentőségteljesen Blake-re.
– Elment – mondta ő és Kaidan egyszerre. Eszerint hallgatóztak
kifelé. Blake-nek volt annyi esze, hogy bűntudatos képet vágjon,
mialatt Ginger a körmeit tanulmányozta.
Kinyitottam a bejárati ajtót. Odakint vakítóan sütött a nap.
Blake a garázsba vezette Kaidant meg engem, ahol átnyújtotta
nekem egy cseresznyepiros Mini Cooper sportkocsi kulcsait.
Akaratlanul is felkiáltottam meglepetésemben.
– Na, igen, dögös darab. Gondoltam egyet, és megvettem, de
nekem túl nőies. Neki akartam adni…
Nem mondta tovább, hogy kinek, hiszen nyilván Michellenek.
Most a fejét csóválta, nyilván magára haragudott, hogy így elszólta
magát. Mi meg az ikrek felé pislogtunk. Ginger épp akkor nyitotta
ki a bérelt autó ajtaját.
Kaidan a tiszta égboltot fürkészte. Nem ártott résen lenni.
– Kösz, haver. Akkor megyünk.
– Okés. Három óra múlva találkozunk. – Miközben Blake
visszabattyogott a villába, Gingerre kacsintott, aki pofon
legyintette, majd alig észrevehetően elmosolyodott.
Az ikrek elhajtottak. Magunkra maradtunk Kaidannal. Csak
álltunk ott félszegen, kerülve egymás tekintetét.
– Mit kezdjünk ezzel a három órával? – kérdezte.
– Talán vásárolnunk kéne. Sok mindent nem hoztam
magammal. Arra számítottam, hogy holnap hazarepülök.
Szürreális érzés volt, hogy mindennapi témáink vannak,
amikor az életünk a tét, és épp most kötjük össze a sorsunkat.
Bemondta egy pláza nevét. Betápláltam az okostelefonom GPSrendszerébe.
– Szuper – mondtam.