Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Integetni kezdtem búcsúzóul. Máskor ijesztő ábrázatán most
mosoly terült szét. Miközben elrepült, végig rajtam tartotta a
szemét.
– Rendicsek – mondta Blake, aki intett, hogy fogjuk körül. –
Nekem is van egy kis dolgom. Találkozzunk a reptéren három óra
múlva.
Újra beparáztam.
– Hová megyünk?
– A levegőben fogtok esküdni. Köszönjétek nekem – mondta
Blake.
– Úgy érted… – kezdtem, de Marna fejezte be helyettem a
mondatot:
– Veled repülünk? – Kétkedőn pislogott rá.
– Van pilótavizsgája – vágta ki Ginger büszkén.
– Úgy bizony! – dicsekedett Blake is. – Hónapokon át kerestem
valami kis lökhajtásos repcsit, úgyhogy vár is ránk egy gyönyörű
példány.
– Szuper – mondta Kaidan.
Egy ideig hitetlenkedve néztük egymást.
– Szóval, skacok – tapsolt Blake, aki a sarkán ringatta magát.
Látszott rajta, hogy maga is mulat a megilletődöttségén. –
Tudjátok, ugye, mit jelent mindez? Azt, hogy a mi kicsi Annánknak
nem akármilyen éjszakája lesz.
A francba! Menten pipacspirosra pirultam. Rá sem mertem
nézni Kaidanra. Az ikrek és Blake láthatóan remekül szórakoztak.
A legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna.
– Utállak benneteket! – mondtam.
– Dehogy utálsz, imádsz – kapta volna el a fejem Blake, ez a
birkózóbajnok, én azonban félrerántottam, és duzzogásom ellenére
nevetve oldalba böktem.
– Hagyd abba, cimbora – fonta karját a derekam köré Kaidan. –
Csak féltékeny vagy, hogy nem te kapsz meg engem.
– Fején találtad a szöget, bratyó. – Blake elkapta Kai-t, és a
nyakát kezdte szorongatni. Ölre mentek. Marna kézen fogott, és
elhúzott onnan Gingerrel együtt.