Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

A szerelmem egyre erősebb lett. Megpróbáltam magamba
nézni, mit érzek: nos, a remény volt az, amely újra szikrát fogott,
és egyre hevesebb lángra kapott bennem.
Mindig is különleges intézménynek tekintettem a házasságot: a
szeretet és a kaland kihívásának. Szövetségnek. Apu most titkos
frigyet ajánlott. Olyan köteléket, amelyről kis csoportunkon és a
Teremtőn kívül senki más nem tud.
Felvidult a lelkem, hogy ez valóra válhat a mellékes
körülmények ellenére is.
– Kai, kérlek, mondd el, mit érzel most, ebben a pillanatban!
Nincs sok időnk, azonnal döntenünk kell. – Tudta, hogy én
akarom a dolgot, a labda tehát az ő térfelén volt.
Újra lebénult, és dadogni kezdett.
– En… – de aztán, miközben az arcomat fürkészte, lecsusszant
az ülésről, és fél térdre ereszkedett. – Édes, drága Annám!
Szeretlek… és feleségül akarlak venni. De csak akkor, ha te is ezt
kívánod. Akarod hát? Úgy értem… leszel… a… feleségem?
A szívem majd kiugrott a mellkasomból örömömben. Ez a
lánykérés oly csodásán félszeg volt, hogy nevethetnékem támadt.
Én is kicsusszantam a székből, és letérdeltem vele szemben. Aztán
két kezembe fogtam az arcát, és megcsókoltam, amiért pont azt
mondta, amit hallani szerettem volna. Csókok sora követte
egymást… egy, kettő, három csók… csak ezután váltunk szét
ismét.
– Mindig ilyen sokáig kéretik magukat a csajok? – kérdezte. –
Totál kivagyok.
– Igen, Kai – néztem a szemébe. – A feleséged leszek.
Újabb csókunkat az ajtóból felhangzó éljenzés szakította félbe.
Elnevettük magunkat.
– Ennyi nyugtot sem hagynak nekünk – vigyorodott el Kai.
Őszinte öröme rám is átragadt. Akkor helyesen döntöttem.
Megmelegedett a szívem a gondolatra, hogy férj és feleség
leszünk. Az igazat megvallva egy merő lángban égtem. Hiszen
maga Kaidan Rowe térdelt velem szemközt. És mi másra vágytam,