Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Visszaültem mellé.
– Dehogynem akarok, csakhogy neked is akarnod kell. És
azért, amiért az emberek házasodni szoktak.
– Mindent megtennék azért… hogy biztonságban legyél.
Ezt kedvesen mondta, csakhogy a lényeget továbbra sem
értette. Könnybe lábadt a szemem, ő azonban folytatta.
– Ha csak eszembe jut, mi mindent tehettek volna veled
Thamuz fiai…
– Ez nem elég ok – suttogtam. – Nem kell elvenned.
Megpróbáltam elhúzni a kezem, de nem engedte el.
– Anna…
– Most hagyj elmenni, Kai.
Semmi kedvem nem volt jelenetet rendezni.
– Nem, ne menj még…! Csak… arról van szó, hogy nem vagyok
jó ebben… totál nem.
Behunytam a szemem, és a magas széktámlára ejtettem a
fejem.
– Tudom, hogy mindig is erre vágytál – mondta.
– Az régen volt – ráztam meg a fejem. – Amikor még azt hittem,
én is olyan vagyok, mint a többi ember. De az azért sok, hogy ez
ilyen legyen.
Kaidan merő ideg volt. Bárcsak tudnám, mi jár a fejében,
gondoltam. Utáltam ezt az egész hülye helyzetet. Apu
beavatkozását. A hajszoltságot. Az ismeretlentől való félelmet.
– Ezt próbáltam megértetni a papáddal is – mondta Kaidan.
– Nincs időnk valamirevaló ünnepséget összehozni,
menyasszonyi ruhát varratni…
– Már bocs! Álljunk meg egy szóra! – emeltem fel a kezem.
– Semmire nincs szükségem ebből a cukormázból. A házasság
érdekel, nem az esküvő. Ha szívből akarjuk, az sem izgat, ha
pizsamában esküszünk.
Kaidan láthatóan megkönnyebbült. Ellágyult a tekintete, ahogy
rám nézett.
– De én mindent meg akartam adni neked, ami ezzel jár.