Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Á, te aztán nem akartál semmit ránk erőltetni, ugye, apu? –
mondtam ki hangosan.
Néha ki kell erőltetni a jó döntéseket. Ezt egyedül nekem
mondta, a legcsekélyebb megbánás nélkül.
– Beszélnem kell Kai-jal! – Otthagytam aput és a többieket.
Többször rossz felé fordultam, mert Blake háza egy labirintus.
Kaidan épp akkor jött befelé, amikor a hátsó kijárathoz értem.
Bizonyára hallotta, hogy erre tartok. Legnagyobb
megkönnyebbülésemre kinyúlt, és megfogta a kezem. Több
szőnyeggel borított lépcsőfokon mentünk lefelé valami sötét zugba.
– Ez a kedvenc helyem itt – mondta halkan.
Átállítottam látásomat a sötéthez. Kis vetítőteremben voltunk,
amelyben négy sor alkotta a nézőteret. A falakat régi filmes
poszterek borították, meg lenge öltözetű dívák fotói, olyan időkből,
amikor nem volt szexi soványnak lenni.
Hangulatos, meghitt hely volt. Leültünk a leghátsó sorba.
Közben egy pillanatra sem engedtük el egymás kezét.
– Nézd – mondtam. – Nem tudom, mivel etetett apu, de ne
engedd, hogy bármit rád erőltessen. Nem ez az egyetlen lehetséges
kiút. Majd elbújok valahogyan Pharzuph elől.
– Örökre nem rejtőzhetsz el előle – nézett rám csüggedten.
– Igen, de nem szeretném, ha egyedül ezért házasodnánk
össze.
Összekulcsolt kezünket nézte, barna fürtjei közben az arcába
hulltak.
Megpróbáltam lelket verni magamba, de nehéz volt… most,
hogy a házasságunk csak mint üzleti lehetőség vagy célszerű
eszköz került szóba. Igen, bizonyos mértékig tényleg
biztonságosabb lenne, gondoltam, ugyanakkor mindkettőnknek
szívből akarnunk kell, mert ha nem a szerelmünk megpecsételése
lesz, hát bohózattá silányul.
– Megmondom apunak, hogy nem házasodunk össze –
mondtam, és menni készültem.
Kaidan szeme vadul rám villant, és megszorította a kezem.
– Nem akarsz hozzám jönni?