Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– De hiszen szeret téged! – suttogta Marna. – És te is szereted
őt. Nem szennyezheted be a lelkét.
– Ott van a múltam is, azt nem lehet eltörölni – rázta meg a
fejét Kaidan.
– Ami volt, az elmúlt – mondtam. – Különben sem… piszkítana
be. Te is tudod, hogy ez nem így működik.
Megrándult az álla, ahogy a falra meredt.
Közelebb húzódtam hozzá, és apu légies, súlytalan teste is
fölötte körözött. Kai elcsöndesedett, mintha őt hallgatná. Vajon mit
mondhatott neki? Kai tovább hallgatta, aztán ismét megrázta a
fejét. Jó ideig eltársalogtak így, nekem óráknak tűnt. Végül Kaidan
alig észrevehetően bólintott. Véget akartam vetni ennek az
egyezkedésnek. Nem gondolhattam másra, mint hogy apu most is
fenyegetni próbálja, mint amikor távol kívánta tartani tőlem. Csak
most épp az ellenkezőjére igyekezett rávenni.
– Meg kell fontolnom ezt az egészet. Szeretnék egyedül maradni
– mondta Kaidan, és anélkül, hogy hátranézett volna, otthagyott
bennünket. Kiment a teraszra.
Három óriástársamra néztem. Blake felvonta szegecselt
szemöldökét.
Apu felé fordultam.
Nem kellett volna megfenyegetned, róttam meg telepatikusan.
Észérvekkel próbáltam rá hatni és igyekeztem megnyugtatni,
felelte.
De… ha ez a lehetőség a kezdetektől fennállt, miért nem szóltál
akkor róla?
Gondoltam, magatoktól is rájöttök. Igaz, először Alocer fiát
kívántam hozzád adni.
Álljon meg a menet! A barátommal, Kope-pal akart
összeházasítani? Uh! Duzzogva hátat fordítottam neki, de termetes
szellemalakja elém suhant.
Előre tudtam, hogy Pharzuph fia nem adná be olyan könnyen a
derekát. Aztán meg iparkodtam a háttérben maradni, és szabad
folyást engedni a dolgoknak, csakhogy most sürget az idő.
Mindössze annyit mondtam, hogy ha szeret, elvesz feleségül.