Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Ne butáskodj, Kai! – szólt rá Ginger. – Nincs idő most
huzakodni. Ha ez megmenthet mindkettőtöket, nem kérdés, hogy
bele kell menned.
– Csakhogy Astaroth herceg észlelni tudja a házasság kötelékét
– morogta Kai letörten.
– Ami azt illeti, a szerelmet is észlelné kettőtök között, ami
semmivel sem jobb – vágott vissza Ginger.
Egyedül az ikrek apja érzékelte az emberek közötti
kapcsolatokat. Mindenképpen el kell majd őt kerülnünk,
gondoltam.
Kai beletúrt a hajába, és félrenézett. Olyan benyomást keltett,
mintha legszívesebben azonnal felvenné a nyúlcipőt, és elfutna
innen.
Jó, eddig sem tekintettem jó férjanyagnak, ez az ijedelem
azonban vérig sértett. Ha szeret, mi kifogása van ez ellen a lépés
ellen? Igen, persze, fiatalok voltunk, de nem voltunk olyanok, mint
a földi halandók. És igen, veszélyes időket éltünk, lényem
romantikus oldala mégis arra vágyott, hogy mindenestől
felvállaljon, veszély ide vagy oda.
– Ugyan már, haver… – unszolta Blake is.
– Persze nem kötelező – mondtam. – Ha nem akarja, hát nem,
és kész.
– Anna… – Kaidan továbbra is a hátát fordította felénk, és
lehorgasztotta a fejét. Rossz volt így látni, főleg mások jelenlétében.
– Oké – morogtam. – Rossz ötlet volt.
– Egyáltalán nem az – szólt közbe Marna is. – Tényleg, Kai, mi
a bajod vele?
– Marna… – kezdtem volna, de ő fejét csóválva elhallgattatott.
– Állj le, kisanyám. Mégis, mi a gond ezzel?
Kai most felénk fordult, szeme érzelmek egész viharát tükrözte.
– Anna nem kötheti az életét egy olyan züllött alakhoz, amilyen
én vagyok. Okvetlenül beszennyezném. Nem menne ez sehogyan
sem.
Meglepetésemben levegőt venni is elfelejtettem.