Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Azért, mert bevallotta, hogy nem nézte végig az egész
műveletet. Azt mondta, ti ketten vettétek rá a távozásra.
– Ugyan! – Kaidan felállt izgalmában. – Az a világ csúfja seggfej
totál bezavart nekem. Épp elég meghúzni egy óriáscsajt az ő
okvetetlenkedésük nélkül is.
– Egy suttogónak nem lenne szabad zavarnia téged, fiam. – A
Pharzuph hangjából kicsendülő gyanútól tökre beparáztam.
– Igazad van, apám. Mindazonáltal a feladatom elvégeztem. A
suttogó önszántából távozott. Nem kényszeríthettem volna, ez a
napnál is világosabb.
– Hmm. – Újabb szünet következett, tovább növelve a szobában
uralkodó feszültséget. – Azt hiszem, én is megnézem magamnak
azt a kisasszonyt. Sok minden múlik azon, tiszta marad-e vagy
sem.
E szavakra libabőrös lett a hátam.
Kai álla is megfeszült.
– Tégy, amit akarsz, apám, de a helyedben nem vesztegetném
erre az időmet.
– Köszönöm, hogy aggódsz értem.
Pharzuph ezután bontotta a vonalat.
Kaidan mérgesen felmordult, belerúgott a kávézóasztalba, ami
recsegve csúszott odébb.
Valamennyien felálltunk.
– Minden oké lesz – mondtam. – Csak menjünk vissza mind
melózni. Ha ebben az ütemben követik egymást az események, a
prófécia is hamarosan beteljesedik. Nem engedhetjük meg
magunknak, hogy bárkit elveszítsünk.
– És te? Te hová mész? – kérdezte Marna.
Kaidanra néztem, aki szenvedő tekintettel nézett vissza rám.
– Még nem tudom.
– Szerintem nem kéne egyedül maradnod – szólalt meg Kai.
– Ha meg akarjuk győzni őket, hogy melózunk, külön kell
válnunk – vélte Blake.
Igaza volt. Kaidan nem tarthatott velem, kivált miután azért
repültünk ide, hogy Blake-et és Gingert lebeszéljük erről.